Bulvár
Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley már két éve jegyben járnak, de az esküvő még várat magára.
Egészen bizarr ötlettel rukkoltak elő egy mexikói börtönben, ahol úgy gondolták, jó ötlet lesz az egymással háborúban álló Del Golfo és Los Zetas kartell tagjait összeengedi a börtön udvarában egy barátságos futballmérkőzésre.
Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány osztályvezető főorvosa mesélt hagyományos évbúcsúztató ünnepségükről, amin feleségével együtt szokott jelen lenni.
Cristiano Ronaldo az év legjobb labdarúgójának, Jürgen Klopp pedig a legjobb vezetőedzőjének járó díjat vehette át Dubajban, a hagyományos Globe Soccer Awards gálán.
Melanie Panayiotou 55 éves volt.
Ryan Reynolds és Hugh Jackman nem tud leállni, idén is ronda karácsonyi pulcsiban trollkodnak, és közben jótékonykodnak. Szeretjük a két sztár humorát – és persze a nagy szívüket is.
A 2019-es az első karácsony Vajna Tímeának, amelyet egyedül ünnepel. A követőinek egy partifotóval kíván boldog ünnepeket, ő maga a szentestét azonban egyedül töltötte.
A Holdviola együttes, ahogyan ígérte, december 24-én bemutatta legújabb klipjét, ami az idei Adventi Villamoson is készült.
Családom körében töltöm ezt a szent ünnepet - árulta el Simkó Csaba, az Erzsébet Hospice Otthon és Alapítvány osztályvezető főorvosa. - Négy gyermekem van és egy unokám, aki másfél éves. Egy orvos élete nem mindig kiszámítható, ráadásul az ünnepek előtti időszak nagyon terhelt. Ezért az előkészületekre kevés idő marad.
Nagyon nagy öröm látni a kisfiamon azt a boldogságot, amit a karácsonyi hangulat kelt benne. Családosként teljesen más a minősége a karácsonynak, felértékelődik - mondta Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!