Havária
Miközben több mentőcsapat már hazakészül, a magyarok nem adják fel. Az idő múlásával csökken a bajbajutottak túlélési esélye, de amíg egy kis remény is van, küzdenek.
A magyar és a nemzetközi mentőcsapatok többsége szombaton elhagyja Törökországot, a Hunor azonban nincs közöttük - hangzott el az M1 Híradóban.
Mindezt a Mi Hazánk Mozgalom elnöksége írja csütörtöki közleményében.
Szerdán tizenöt elhunyt személyt találtak meg, akiknek a kiemelésükben is segítettek. És ráakadtak egy túlélőre is.
Már tizenkét túlélőt és hét holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.
Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett - jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így a Szíriában meghalt legkevesebb 1602 emberrel együtt a földmozgás már egészen biztosan több mint 5000 életet oltott ki.
A múlt szombati vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn a hivatalos Twitter-fiókján azt közölte, hogy hétnapos nemzeti gyászt hirdet a nap folyamán bekövetkezett pusztító erejű dél-törökországi földrengések miatt, amelyekben legkevesebb 1651 ember vesztette életét.
Nagyon rossz a helyzet Törökországban és Szíriában, kiszámíthatatlanok a körülmények a pusztító földrengés után Lehoczki László elmondása szerint. A Spider mentőcsoport mégis azonnal felajánlotta a segítségét, csak a visszajelzésre várnak, és akár indulnak is, hogy életeket mentsenek.
Egy lakóházi tűzeset miatt vonultak a tűzoltók Sajópetribe, a Táncsics Mihály utcába január 24-én.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!