Miskolc
A sajtó és szövetségesei előtt ismertette harmadik pontját Barkai László péntek reggel.
A kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel sokan bejárták a világot a rendszerváltás utáni években, a film az ő történeteik humoros, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató feldolgozása.
A közeledő villamosok maguk fogják szabályozni ezentúl a közlekedési lámpák jelzéseit ebben a csomópontban.
A műemléki rekonstrukció és az új oktatási épületszárnnyal történő bővítés tervezése során szükségessé vált a hatályos településrendezési eszközök módosítása.
Pünkösdvasárnap a kiemelt idegenforgalmi területeken fizetnünk kell, de pünkösdhétfőn ingyenesek lesznek az önkormányzati parkolók.
Vége a jó időnek, viharos péntekünk lesz, esővel, záporral, hűs levegővel és fejfájással.
A rododendron bokrok sárga, lilás rózsaszín, bordó és fehér színben pompáznak a fenyőkertben.
Idén ünnepli százéves évfordulóját hazánkban a pünkösdi-karizmatikus mozgalom.
Május 21. és június 21. között a 20A-s autóbusz-viszonylaton egyetemi vizsga- és szüneti időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok - tájékoztat az MVK.
Miskolc borát keresték a borbarátok az Avasi Bortanyán csütörtökön és meg is találták a harminchét jelöltből azt a hármat, amelyek egy évig a Miskolc Város Bora 2024 kitüntető címet viselhetik.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!