Politika
„Míg a magyarok küszködnek, a migránsmunkásoknak luxus jár” címmel tartottak a párt országos és helyi politikusai sajtótájékoztatót csütörtökön a Szent István téren.
Három rendes és két póttaggal áll fel a Helyi Választási Bizottság.
Elég a Fideszes megszorításokból felhívással indított országos aláírásgyűjtést a Momentum. Miskolcon hétfőn délután a Centrumnál várták a szimpatizánsokat.
Hétfőn folytatódott a Demokratikus Koalíció (DK) helyi szervezetének „Miskolcról őszintén” elnevezésű programja. A párt miskolci illetőségű országgyűlési képviselője ezúttal a város 10. számú önkormányzati választókerületét látogatta meg.
„Mélyen sérti az önkormányzatiság és a szubszidiaritás elvét” – mondta Szopkó Tibor alpolgármester a Klubrádióban csütörtökön, a szerdán megszavazott beruházási törvénnyel kapcsolatban.
Viharos hét van mögöttünk a városi közéletben. Múlt hét pénteken a DK helyi szervezete a párt elnökével és az LMP közreműködésével bejelentette, hogy nem támogatják Veres Pál polgármestert, hanem saját polgármesterjelöltet állítanak, Hegedűs Andreát, aki jelenleg listás országgyűlési képviselő a DK színeiben. A kialakult helyzetről és a jövőről kérdeztük Veres Pált, Miskolc polgármesterét.
A Fidesz magyarázattal tartozik a miskolciaknak a Velünk a Város szerint. A frakció péntek délután közleményt adott ki.
Megerősítette a Hetek megkeresésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy túszul ejtett két magyar állampolgárt a Hamász terrorszervezet: a nyolcéves Ellát és a tizenötéves Dafnát is Gázába hurcolták – írja a telex.hu.
Rendes októberi ülését tartotta Miskolc város közgyűlése. Költségvetés, parkolás, Avas Szálló, éves beszámoló a MIÓVI részéről - egyebek mellett ezeket tárgyalták a képviselők a nap folyamán.
Ne a propagandát vagy a Fradit támogassa az MVM, hanem biztosítsák a stabil áramszolgáltatást Szirmán - követelik a Jobbik miskolci képviselői.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!