Politika
Ne a propagandát vagy a Fradit támogassa az MVM, hanem biztosítsák a stabil áramszolgáltatást Szirmán - követelik a Jobbik miskolci képviselői.
Miért érdemelnek kevesebbet a miskolciak, mint a debreceniek? - vetette fel a Velünk a Város MSZP-s képviselője egy keddi bizottsági ülésen. Bazin Levente választ nem kapott a jelenlévő kormánypárti politikusoktól, akik provokációt emlegetve kivonultak a közgyűlési teremből.
Izzadságos munkájával Miskolc nemsoká egy országosan is egyedülállónak számító fejlesztéspolitikai teljesítményt mutathat fel a területért felelős alpolgármester szerint.
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő jövő csütörtökön fogadóórát tart.
Mindezt a pártok a Tudomány és Technika Házában tartott pénteki sajtótájékoztatójukon ismertették. A polgármester szerint a választók majd eldöntik, hogy győztes vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni jövőre.
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult nagyszabású fejlesztésekre összesen 2 milliárd 440 millió forintot költöttek, amelyből 2 milliárd 200 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként nyert Uniós pályázattal a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az önkormányzat idén is biztosít a rászoruló családoknak tűzifát, amelyre az igényt a területileg illetékes MESZEGYI irodákban kell benyújtani.
Több észak-magyarországi városban változhatnak jövőre az egyéni választókerületek.
Szülők, diákok, tanárok beszélgetnek pénteken Miskolcon az Otthonkában. A 2022 novemberében Budaörsön elindult „Dialógus az oktatásért” elnevezésű programsorozat miskolci állomása péntek délután lesz az Otthonkában, ahová a szervezők várnak minden érdeklődőt.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!