Politika
A magyar gazdaságot a magyar dolgozókra kell alapozni, nem külföldi vendégmunkásokra - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hétfőn online sajtótájékoztatón.
Kormányzati tájékoztatást vár el az MSZP frakcióvezető-helyettese a Komárom-Esztergom vármegyei Ácsra tervezett katódgyárról.
Súlyos és embertelen csapást mért az Orbán-kormány a kisgyermekes családok jelentős részére a bölcsődei támogatás megszüntetésével - mondta a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettese vasárnap az ellenzéki párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő szerint vele senki nem egyeztetett az akkufeldolgozó ügyében.
Először a környezeti kockázatot kell csökkenteni a terület helyes megválasztásával, aztán lehet technológiáról beszélni – véli Kocsis Tamás környezetmérnök.
A külföldi akkumulátorgyárak helyett inkább a magyar mezőgazdaságot kellene támogatnia a Fidesz vezette kormánynak - jelentette ki a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
Második Reformkor néven párttá alakul a Vona Gábor volt Jobbik-elnök által létrehozott alapítvány. A politikus erről a közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videóban beszélt.
A DK országgyűlési képviselője is részt vett a kedden tartott alsózsolcai akkufórumon, ahol megígérte, a parlament elé viszi a város ügyét.
Szopkó Tibor alpolgármester lakossági fogadóórát tart szeptember 13-án szerdán 13:00-tól a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában.
A keddi lakossági gyűlésen az is kiderült, hogy a szlovén üzletember, aki másodmagával tízezer tonna veszélyes hulladékot szeretne ledarálni Alsózsolcán, tiszteletbeli magyar konzul.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!