Ugrás a tartalomra

Aszfaltozás Lyukóvölgyben

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 30. csütörtök 11:56
Újabb aszfaltréteget kapott a lyukói lejárónak nevezett terület. Deák Bárdos Mihály képviselői alapjából támogatta az út harmadik szakaszának aszfaltozását.
Fotó: Juhász Ákos

Rengeteg bejelentést kapott Deák-Báros Mihály önkormányzati képviselő, a legtöbben azzal keresték meg, hogy gyakran járhatatlan ez az útszakasz, nem lehetett száraz lábbal eljutni a buszmegállóig vagy az iskolába. Az autók pedig egyre nagyobb gödröket vájtak ki a zúzalékos útból.

- 2016-ban kezdődtek el a munkák – nyilatkozta Deák Bárdos Mihály önkormányzati képviselő. Az első szakaszban a lejárót és a főút találkozását újították meg, tavaly pedig egy újabb szakaszra került aszfaltburkolat. Az elmúlt héten befejeződött a beruházás harmadik szakasza is: egy több mint száz méter hosszúságú részt töltöttek fel zúzalékkal és erre került rá  ötszáz négyzetméternyi aszfalt. A beruházás megközelítőleg 5 millió forintba került.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!