Ugrás a tartalomra

Átvette kinevezését a központi kórház új főigazgatója

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 27. hétfő 13:32
Zsákai Zsoltot január 15-én nevezte ki az egészségügyi intézmény élére a belügyminiszter.
Fotók: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kózponti Kórház

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, eredményes pályázati eljárást követően január 15-étől Zsákai Zsoltot nevezte ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójának Pintér Sándor belügyminiszter.

Az intézmény honlapján most az közölték, a kinevezési okmányokat Révész János az Országos Kórházi főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója (aki egyébként hosszú időn át éppen a vármegyei központi kórházat igazgatta) adta át ünnepélyes keretek között.

Bűdi László orvosigazgató, aki az elmúlt egy évben ellátta a megbízott főigazgatói poszttal járó feladatokat is megköszönte a kórház menedzsmentjének, a munkatársainak a támogatását. Mint mondta, a gyógyítás területére szeretne visszatérni, ugyanis mindig is ezt tartotta hivatásának.

Zsákai Zsolt főigazgató beszédében hangsúlyozta: egészségügyi vezetői, illetve orvosi hitvallása megegyezik: „betegeket gyógyítunk”.

Emlékeztetet, a sikerek nem önmagukért valók, mindig egy közösség áll mögötte, a nehézségek pedig állandó újragondolást tesznek szükségessé, amely egyben tanulási folyamat is.

Mint mondta, szilárd elhatározása, hogy terveivel, stratégiájával a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, valamint az irányítása alá tartozó egészségügyi intézményekben a betegek gyógyulását és az ott dolgozó kollégák érdekeit szolgálja.

Szólt arról is, hogy a központi kórház irányítása alá tartozó városi kórházak, telephelyek társadalmi jelentősége mindenki számára egyértelmű. Ez a társadalmi felelősség adja a kihívást, teszi szükségessé a folyamatos megújulást.

A társadalomi elvárások tekintetében, valamint a betegek, páciensek, az állampolgárok felől érkező megbecsülés, bizalom építésében is elkötelezett – fejtette ki a főigazgató.

„Vezetői meggyőződésemben a magas szintű szakmai folyamatok állandóságát, a megkezdett feladatok megvalósítását, a hagyományok ápolását és mindemellett a megújulást helyezem előtérbe” – fogalmazott Dr. Zsákai Zsolt hozzáfűzve: célja, hogy az általa irányított egészségügyi intézmények valamennyi munkatársa a gyógyítás fogalmát az egység meghatározásaként értelmezze, beleértve minden osztályt, szakrendelőt, a back office-ban dolgozó kollégákat és mindenkit, aki munkát végez a kórház falain belül. „Mi mind betegeket gyógyítunk!” – jegyezte meg.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!