Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Marcel Reif, a magdeburgi városvezetés szóvivője azt mondta: egyelőre nem tudni részleteket, de feltehetően támadás történt - idézte az MTI. A szóvivő tudomása szerint egy autó hajtott a tömegbe.
Magdeburg polgármestere szerint egy ember meghalt, több mint ötvenen megsérültek..
Az MDR helyi műsorszolgáltató rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a jármű vezetőjét elfogták. Az AFP francia hírügynökségnek a helyi mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy többeknek súlyos a sérülése.
A magdeburgi Egyetemi Klinika közölte, hogy 10-20 embert ápolnak, de felkészültek további sérültek fogadására.
Nancy Fraeser belügyminiszter nemrégiben szólította fel a lakosságot, legyenek éberek a karácsonyi vásárokon, konkrét veszélyeket azonban nem említett. Reiner Haseloff száz-anhalti tartományi miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt.
Olaf Scholz kancellár az X mikroblog portálon részvétét fejezte ki az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak. "Velük és Magdeburg népével vagyunk" - írta.
Egy 50 éves Magdeburgban dolgozó szaúd-arábiai származású, migrációs hátterű férfi követte el a kelet-németországi város karácsonyi vására elleni támadást – jelentette az M1 aktuális csatorna berlini tudósítója a péntek késő esti híradóban.
A közmédia tudósítójának beszámolója szerint az autóval a karácsonyi vásárban emberek közé hajtó támadó még 2006-ban érkezett Németországba, Magdeburgban élt és dolgozott.
A tudósító elmondta, hogy a férfi a kőtömbökkel megerősített védelmi rendszert kijátszva hajtott az emberek közé. A támadás egyértelműen helyismeretre vall – tette hozzá.
Címkép: MTI/AP/DPA/Dörthe Hein