Röstellem, kora fiatalságom idején magam is vadásztam csúzlival. U szöges parittyával támadtuk a szemközti ház tetejére szálló galambokat. Mentségemre szól, egyetlen találattal sem dicsekedhetek. A szomszédos Lacika apukája lesből, már egy ósdi légpuskával pusztította a teraszukra merészkedő, piszkító szárnyasokat. Ez a szokás amolyan korabeli folklórrá fejlődött a házunkban. Hogy mindannyian cinkossá váljunk, Lacika apukája megtanított minket a fegyver felhúzására, s felváltva lőhettük a májkrémes dobozokat. Nem is sejtettem, hogy akkor sajátítom el a célzás tudományát.
Manapság ritkaságszámba megy már a vásári céllövölde. A hajdani Béke, ma Búza téren, ha volt cirkusz vagy vidámpark, szerencsét próbálhattunk, lőhettünk egy mézeskalács szívet, Moncsi babát, esetleg egy csupa műanyag kardot. Mióta a Harangi mutatványos dinasztia kiöregedett a szakmából, helyükre lépett a Stumpf család. Profiljuk szerves része a céllövölde. Krisztián elárulta, mindenütt ott vannak, ahová hívják őket. Nemrégiben egy nagy multi céges buliján szerepeltek, ahol az ünneplő dolgozóknak ingyen adták a muníciót. Éltek is a lehetőséggel.
A sajátos szakma gondja – műhelytitok – ,hogy kivesztek azok a szemrevaló nők, akik képesek voltak kezelni a lövölde kuncsaftjait. Tessék elképzelni, micsoda kitartás kell napi 12 órában felpumpálni a puskákat. S kezelni a célba lövőket, akik falsul céloznak, ócsárolják a puskákat, meggyanúsítják őket, hogy direkt félrehordanak.
A már régen nyugalomba vonult Harangi Gyuri barátomtól tudom, hogy hajdanán volt egy fővárosi kereskedés, ahol kimondottan a mutatványosoknak szánt ajándékokat árulták. Stumpfék családjában maguk is gyártottak célozni való babákat, ezekre a nagyszülők varrtak kosztümöt. Ebben a bazárban olyan áron kínálták a portékát, hogy ne haladja meg az egy lövés árát. Most a tarifa éppen háromszáz forint, ennek megfelelően kell kikalkulálni a pálcákra fűzött szuvenír értékét.
Valamikor az ezredfordulón, Harangi Gyuri kora tavasszal menetrendszerűen megjelent a szerkesztőségben. Panasszal élt, hogy Miskolcon nem kap kitelepülési engedélyt, és még a Vadaspark elől is elűzik. Az a furcsa szemlélet uralkodott, hogy a céllövészet nem része a kulturált városi népünnepségeknek. Kiálltunk mellette teljes joggal, mivel magam is meggyőződhettem, milyen sikere volt nyaranta a lövöldés, körhintás duónak a tapolcai parkolóban. Abban a szigorúan centralizált rendszerben, amikor még egy-egy légpuska vásárlásához is rendőrségi engedély kellett.
Jut eszembe, egyszer a Harangi család is kitelepült a lillafüredi Palotaszálló kertjébe, a kocsonyafesztiválos bálba. A vendégek ingyen célozhattak a pálcákra tűzött plüssbékákra. Főnökömet könnyen meggyőztem a vadászatra. Aminek eredményeként egymás után peregtek le a zöld varangyok. Csak egyszer buktunk le, amikor főnököm még az ujját sem tette a ravaszra, de az a fránya brekkencs megadta magát és lepergett. Lehet, hogy hibáztam? Idő előtt kacsintottam a Gyuri barátom felé...
