Ugrás a tartalomra

Cogito Ellipsum: ötezren választották az ünnepek alatt a tapolcai komplexumot

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2025. január 10. péntek 10:40
A Barlangfürdő a tavalyi tűzeset óta egyelőre csukva van. Tapolca viszont nem tette ki a „Zárva” táblát: továbbra is várják a fürdőzőket.

Gondolkodom, tehát megyek az Ellipsumba - járhatott a fejében több ezer pihenni vágyónak. Az ünnepi időszak hozományaként ugyanis – a 2023-as év ugyanezen időszakához mérten – mintegy húsz százalékos növekedést ért el az Ellipsum Élmény és Strandfürdő. Ez persze nem azt jelenti, hogy az épület nyúlt meg: ennyivel többen ejtőztek itt decemberben, mint tavaly előtt. Több a külföldi fürdővendég is, mint korábban.

Mindezt a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetőjétől, Martini Emiltől tudtuk meg, aki konkrét számokat is mondott lapunknak.

A két ünnep közötti időszakban nagyjából 5000 vendég vette igénybe a tapolcai komplexum szolgáltatásait. A legnépszerűbb nap a december 28. volt – közel ezer jegy kelt el akkor, de az év utolsó három napja is hasonló statisztikákat hozott.

Sőt, rengetegen választották az újév köszöntésének helyszínéül is az Ellipsumot. Olyan népszerűnek bizonyult ez a program, hogy még december 31-én is számos közösségmédiás posztban vadásztak rá jegyeket.

- Az óév utolsó napját is sokan töltötték fürdőzéssel, ám az éjszaka kivételesre sikerült: közel ötszázan köszöntötték a fürdőben az újesztendőt – mondta az ügyvezető.

A fürdőzés mellett zenés programot, vacsorát és pezsgős koccintást is tartalmazott a szilveszteri belépő. Az érkező vendégeket köszöntő itallal várták az Ellipsum munkatársai.

A nagy érdeklődésre való tekintettel pótszilvesztert is rendeznek a komplexumban: január 18-án.

- Szeretnénk további, tematikus éjszakai fürdőzéseket is rendezni az Ellipsumban, amelyekre különböző szórakoztató programokat is szervezünk. Ezeken az eseményeken valóban éjszakába nyúlóan lehetne élvezni a komplexum szolgáltatásait, ugyanis hajnal kettőig toljuk majd ki a záró órát.

Valentin napkor például a szerelmeseket várják majd éjszakai fürdőzésre, ahol páros masszázsra is lehetősége nyílik a vendégeknek, és a fürdő éttermében elkölthetnek egy romantikus vacsorát is.

A Barlangfürdő hiányát a bőrén érzi a tapolcai turizmus. Martin Emil szerint viszont – ha pótolni nem is lehet a természet fedett uszodáját – az Ellipsum is remek szórakozást kínál az idelátogatóknak.

- A hotelekkel közösen azon dolgozunk, hogy Tapolca vonzereje fennmaradjon addig is, amíg újra ki nem nyit a Barlangfürdő. Ennek keretében a csomagjaikban az Ellipsumot ajánlják ki a helyi vendéglátósok, hiszen a legkisebbektől a tinédzsereken át a pihenni vágyó vendégekig minden korosztály megtalálja az igényeinek megfelelő szórakozását a komplexum kínálatában.  

Martini Emil azt is elmondta, a hétvégeken valamennyi élményeleme működni fog a fürdőnek. Hétköznapokon a – a medencék mellett – a relax csarnok várja majd a vendégeket.

- Remélem, mihamarabb – terveink szerint 2025 első felében – megnyithatjuk az élményfürdő négy éve bezárt wellness részlegét is, amire jelenleg is nagy igény mutatkozik. Ott a fittnes terem mellett szaunavilág is várja majd a kikapcsolódni vágyókat. Ha ez megtörténik, az Ellipsum egy igazán versenyképes élményfürdője lesz a környéknek – fogalmazott az Martini Emil.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!