Családi napot rendeztek az Avason
Színes programokkal várta az érdeklődőket Testvérvárosok útján, a 14. szám mögötti téren szombat délután az első ízben megrendezett Családi nap #Önökért című program. A rendezvény házigazdája Sebe-Gazdig Judit, a Miskolc 3-as számú választókerületének önkormányzati képviselőjelöltje volt, aki a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, szeretne hagyományt teremteni a programmal.
- A közösségépítés minden városrészben nagyon fontos, ennek a programnak pedig ez az egyik fő célja. Úgy tapasztalom, hogy az emberek ki vannak éhezve az ehhez hasonló rendezvényekre, ami nem is csoda, hiszen a vilábjárvány két éve alatt erről teljesen le kellett mondaniuk - mondta el Sebe-Gazdig Judit.
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő méltatta a képviselőjelölt kezdeményezését. "A program iránt sokan érdeklődtek, nagyon sokan jöttek le, hogy együtt kapcsolódjanak ki a hétköznapok nehézségei, kihívásai után" - tette hozzá.
A műsort délután háromkor kezdődött, negyed négytől a 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió növendékei léptek fel, negyed öttől Lebenszky Lívia tartott hastánc bemutatót, öt órától pedig Bandura Gábor stand up műsorral szórakoztatta a közönséget. Este hattól újra a táncé volt a főszerep: a 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió musical show-val készült, hét órától pedig a Kabinet Rt. zenekar csapott a húrok közé. A legkisebbeket arcfestés, lufifújó bohóc és ugrálóvár várta egész délután.