Bud Spencer és Terence Hill az a filmek terén, mint a Beatles a zenében. Magyarországra legalábbis mindenképpen igaz ez az állítás, hiszen az olasz színészduó – hazájukat leszámítva – itt aratta a legzajosabb sikert. Mai napig rengeteg rajongói klub tiszteleg a munkásságuk előtt, a filmjeiket rendre műsorra tűzik a televíziók, legendás aranyköpéseik pedig a nyelvünk részévé váltak (ez neked is szól, Bugsy!). Sőt, a kultuszuk annyira szétáradt a hétköznapokban, hogy talán az eredeti neveik, Carlo Pedersoli (Spencer) és Mario Girotti (Hill) sem csengenek teljesen ismeretlenül az átlag tévénézők számára sem.
A párosnak sajnos már csak az egyik tagja él, ő viszont szokás szerint mosolyogva: mindenki kedvenc kékszemű zsugabubusa, akitől egy fél ország tanult delfinül, hétfőn ünnepli 82. születésnapját. Mit is kívánhatnánk neki, mint erőt és egészséget (meg azt a tortát sok tejszínhabbal)?
Kirby a parancsnok
Szerkesztőségünk is megemlékezik az olasz filmszínész munkásságáról. Szóval, csapjunk is bele, gyerünk Leonárd!
Fogadni mernénk, hogy olvasóink többsége már csukott szemmel, pusztán a zenékről vagy a kiválóan idézhető egysorosokról megismeri a legikonikusabb filmeket (pedig megfogadtuk, hogy többé nem fogadunk). Mert mire is vágyik az az egyszeri tévénéző? Cselekményre, szerethető hősökre, rosszfiúkra, akik leszüretelik a pofonfát és persze szórakozásra, gegekre, poénokra. Bud Spencer és Terence Hill számára a magyar néplélek nyitott könyv volt, és ők behunyt szemmel olvastak ezekben a könyvekben. Ezért is van, hogy nem telik el hét anélkül, hogy valamelyik csatorna műsorra ne tűzne egy-egy jól irányzott Spencer&Hill filmet. Mert hogyan is bírunk ezek nélkül a filmek nélkül egy egész hetet? Az első öt napot nagyon jól, aztán a hatodiknál elkezdünk kötekedni.
Kortalanul
- Terence Hill az „eleven és éles eszű tigriskölyök” (Bűnvadászok) karakterét a Bud Spencerrel közös filmekben minden alkalommal kitűnően hozta, bár bevallom, a kevésbé penge, de annál nagyobb szívű „nagy sárkány” nekem valahogy mindig szimpatikusabb volt (a Tom és Jerryben is mindig a macskának szurkoltam) – véli Kujan István újságíró. - Szeretem például a „Nevem: Senki”-t is, amiben vízilabdás múltú színészpárja nem szerepel, de azért tegyük a szívünkre a kezünket: ők ketten együtt alkottak zseniálisat a filmtörténelemben. Vannak, akik értetlenül állnak azelőtt, hogyan lehet megnézni mondjuk egy Nyomás utánát, főleg századszorra, én azonban nem foglalkozom ezekkel a különvéleményekkel – Terence Hill vicces (az Alpesi őrjáratot felejtsük el gyorsan!), egyszerre gyermekien naiv és nagykártyásan dörzsölt. Egy magát komolyan vevő világba csempésznek bele valami kevésbé komolyat. Szerintem ez adja a kortalan báját filmjeiknek.
Kedvencek
Gyermekkoromtól meghatározó az a világ, melyet a BSTH filmek teremtettek: a semmihez sem hasonlítható könnyedség, vidámság, péppé vert rongyfigurák nem megsemmisülnek, hanem elnyerik méltó büntetésüket, de ezekben a filmekben még őket is csak szeretni lehet – mondta Hatvani Olivér, a MIKOM ügyvezető igazgatója, akinek kedvenc filmje egyébként Terence Hill szereplésével az És megint dühbe jövünk. Ebben a véleményében osztozik vele Zsadányi Karolina riporter is.
- Johnny Firpo talán a színész legismertebb karaktere: huncut, ravasz, de ezeket a tulajdonságokat a jó cél érdekében veti be. Ebből a filmből tudhatjuk azt is, hogy a „kék szem ráadásul drágább is”.
Akad azonban olyan is, aki egy korábbi, magyar fordításban nagyon hasonló, mégsem előzményként funkcionáló filmet zárt a szívébe.
- Nehéz kedvencet választani, de ha muszáj, akkor a Különben dühbe jövünk című klasszikust mondanám – de szigorúan csakis az első magyar szinkronnal - osztja meg velünk véleményét Tajthy Ákos újságíró. - Itt találkozunk a sör-virsli verseny fogalmával, Paganinivel, a hideg tekintetű bérgyilkossal, meg a kis piros Buggy-val, sárga tetővel. Emellett mind a zenei betét, mind a beszólások emlékezetesek a filmben. Bár mai szemmel nem csak a poénokon lehet mosolyogni – számos jelenet tűnhet kissé nevetségesnek 47 év távlatából – ezeket azonban elnézzük ennek a remek alkotásnak.
Répássy Olívia – y azevedo – újságíró szerint a Nincs kettő négy nélkül a legemlékezetesebb Terence Hill&Bud Spencer film.
- Két teljesen különböző karaktert játszik mindkét főszereplő: a megszokott, hagyományos pofozkodós fiúkat és a ficsúr hasonmásaikat. Emiatt számomra több is kicsit ez más filmjeiknél.
