Együttműködési megállapodást kötött a BOKIK és az MVM
Az együttműködési megállapodás célja, hogy a felek olyan közös akcióterveket dolgozzanak ki, és olyan programokat, rendezvényeket szervezzenek, amelyek keretében többek között szemléletformáló tevékenység, komplex energetikai tanácsadások, szakmai tájékoztatók és előadások valósulnak meg.
Az együttműködés keretében az MVM vállalja, hogy az egyes tulajdonában álló társaságok a társadalmi szerepvállalásra vonatkozóan és az ESG tevékenység keretében tudatosan törekednek arra, hogy a széleskörű vállalkozói kört reprezentáló Kereskedelmi és Iparkamarával – mindkét fél számára – értékteremtő kapcsolat épüljön ki.
A BOKIK feladatának tekinti, hogy az általa képviselt kamarai tagok részére minél szélesebb körű támogatást nyújtson energetikai és energia beszerzési tevékenységükben, az ebbe a körbe tartozó információk és szaktudás elmélyítésében. Az aláírt együttműködési megállapodás erre lehetőséget teremt, hiszen ennek keretében találkozik a BOKIK üzleti kapcsolatrendszere, valamint az MVM Csoport szakmai háttere.
Az együttműködési megállapodás által kínált legfontosabb konkrét lehetőségek a felek részére:
- A célcsoportok (vállalkozások) fejlesztési igényeinek feltárása; az MVM Csoport szolgáltatásainak kiajánlása.
- Komplex energetikai tanácsadás vállalkozások részére, külső, helyi szakértők bevonásával.
- Számlaelemzés, energiabeszerzéssel kapcsolatos tanácsadás.
- Segítség a pályázatokkal kapcsolatos kérdésekben, vagy termék- és szolgáltatás portfólió megismertetésében.
- Energetikai fejlesztési javaslatok megfogalmazása.
- Az MVM-mel közreműködve forráslehetőségek feltérképezése, üzletfejlesztési lehetőségek felderítése
- Tájékoztató előadások, konferenciák, klubok, szervezése