Ugrás a tartalomra

Fejlesztésekkel készülnek a szállodák a szezonra

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 03. hétfő 09:21
Egyre nagyobb bevételekre számíthatnak a hazai és a miskolci szálláshelyek. A növekvő forgalom többségüket fejlesztésre ösztönözi. Van, aki önerőből építkezik, van, aki pályázni szeretne. A turizmus nem csak a szállásadók bevételeit növeli, élénkíti az ingatlanpiacot, munkahelyeket teremt, támogatja a helyi kiskereskedőket és a vendéglátóipart is.

Miskolcon az idegenforgalmi adóbevételek történelmi csúcsokon jártak tavaly, elérték a 178 millió forintot. Az elmúlt majd egy évtized fejlődését jól jellemzi, hogy a 2010-es adatokhoz képest ez 2,5-szeres bevételnövekedést jelent.  2010-ben ez az összeg 70 millió forint volt. 

Az Öreg Miskolcz Hotel ügyvezető igazgatója, Poroszkai Csaba elmondta, bővítik a szállodát. – Több szállodai szoba lesz elérhető, így tehát a mostani huszonöt helyett harminchét szobában tudjuk fogadni a vendégeket. Az éttermet is ennek megfelelően alakítjuk át: az eddig harminc helyett ezután több mint ötven vendéget tudunk fogadni. Ehhez szükséges volt bővíteni és korszerűsíteni a konyhát is. Kialakítunk egy hangulatos kültéri teraszt, ahol húsz-harminc vendég elfér. Mindezt saját erőből fejlesztjük, hogy minél több vendégnek biztosíthassunk kényelmes pihenést Miskolc szívében.

A Hotel Kolibri szállodavezetője, Szilágyi István úgy nyilatkozott, terveik között szerepel, hogy pályáznak. – A központi klímagépet szeretnénk lecserélni, mert már tizenhét éves. Emellett napkollektorra és fűtéskorszerűsítésre is pályáznánk, tehát főleg az energiafelhasználáson szeretnénk változtatni. 2002-ben egy modern létesítményt álmodtunk és valósítottunk meg. Azóta működik tizenegy szobás szállodánk. Az a nézet pedig, hogy modern hotelben fogadjuk vendégeinket, még most is tartja magát, ugyanis ügyelünk arra, hogy folyamatosan szinten tartsuk a minőséget.

Az Avalon Park exkluzív szálláslehetőséget és hozzákapcsolódó szolgáltatásokat kínál az idelátogatóknak. Az Avalon Park Kft. idén nem tervez több fejlesztést, sörkertjük tavaszra újult meg. Programkínálatukban azonban még többet szeretnének nyújtani vendégeiknek, mint eddig. Erről Jelcs Viktória junior marketing manager nyilatkozott portálunknak. – Szervezünk új programokat a már meglévők mellett. Így például most először tartunk Szent Iván-éji rendezvényt, ami egy kétnapos programsorozat lesz kalózokkal és tündérekkel. Vannak állandó programjaink, csak szállóvendégek számára, ilyen például a lézerharc és a mesemozi, de gondolunk azokra is, akik a park szállás nélküli szolgáltatásait szeretnék igénybe venni. Újdonságként szervezzük meg az első amatőr gokart csapatversenyt pályánkon, ahova ötfős csapatok jelentkezhetnek augusztus 31-éig. Ennek eredményhirdetése szeptember 22-én lesz az ötödik forduló után.

További hírek

Olvasnivaló