Ugrás a tartalomra

Hajszálon múlt a pontszerzés a kézilabdásainknak

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2025. március 23. vasárnap 09:47
A válogatott szünet után Vecsésen folytatódott az NB I/B. a DVTK kézilabdacsapata számára. A DVTK jól játszott, végig méltó ellenfele volt a dobogóért harcoló hazai együttesnek, többször vezetett is, végül azonban nem sikerült a pontszerzés.
Jó játék után, most nem sikerült a pontszerzés. Fotó: dvtk.eu

Vecsési KKFT - DVTK 30-28 (15-15)
  
A mérkőzést sokkal élesebben kezdte a DVTK, hat és fél perc után Kohlrusz lerohanás utáni góljával már másodjára vezettünk néggyel (2-6). A hazai csapat természetesen időt is kért, ami után fel is javult a játékuk és újra szorossá tették a meccset. 
A 13. percben már egyenlő volt az állás (8-8), két perccel később pedig már a hazaiaknál volt az előny (10-9). Ezt követően Molnár András is kikérte első idejét, ami szintén jól sült el, hiszen a következő percekben hiába játszott 4 percet is emberhátrányban a csapatunk, ezt az időszakot 2-1-re a mieinknek sikerült megnyerni, így az előny újra nálunk volt (11-12). Ahogy az egész első játékrész, úgy az utolsó néhány perce is több fordulatot hozott, végül 15-15-el vonultak pihenőre a felek.

A második félidőben továbbra is nagyon taktikusan és jól játszottak a piros-fehérek, és nem engedték egy gólnál távolabb az ellenfelet. Ez körülbelül a félidő feléig sikerült, ezután jött egy kicsit szerencsétlenebb széria, ahol kevésbé jól tudtuk kihasználni a helyzeteinket, mint azelőtt, ezt az ellenfél pedig kíméletlenül ki is használta. 

Az 51. percben a vecsésiek hetesgóljával már 5 gólos volt a különbség a javukra, így a DVTK vezetőedzője kénytelen volt kikérni a harmadik idejét is (26-21). Ahogy a diósgyőri csapattól már megszokhattuk, ezúttal sem adták fel és óriásit küzdve kezdtek visszajönni a mérkőzésbe: hat perccel a vége előtt Gulácsi gólja 3 gólosra faragta a hátrányt (27-24). 
Ezután a Vecsés két sikeres támadással válaszolt, visszaállítva az öt gólos differenciát (29-24).  Négy és fél perccel a vége előtt a DVTK egy 4-0-as sorozatot produkált, így egy perccel a vége előtt Csörgő góljával 29-28 állt az eredményjelzőn. Az utolsó percben már nem sikerült betalálni a hazaiak hálójába, így végül nem sikerült a pontszerzés a dobogóra hajtó Vecsés otthonában (30-28).

A DVTK-ban Nkousa Dávid volt a legeredményesebb a maga 8 góljával, őt követte Gulácsi Bálint 7-, Kohlrusz Levente pedig 6 találattal. Torma Antal 11 védéssel és 28%-os védési hatékonysággal zárt.

Értékelés: 

Molnár András vezetőedző: "Mondhatni állva haltunk meg. Végig taktikusan, nagy akarattal játszottunk a dobogóra pályázó hazai csapattal szemben. Apró hibák, figyelmetlenségek okozták a vereségünket. Nagyon sajnálom, mert komoly energiákat mozgósítottunk a pontszerzés reményében, de gratulálok a srácoknak, mert megérdemlik."


Férfi kézilabda NB I/B. 22. forduló

Vecsési KKFT - DVTK 30-28 (15-15)
Vecsés, Halmy József Kézilabdacsarnok, 100 néző. Vezette: Hornyik Zsolt Péter, Zörgő Róbert István

Vecsési KKFT: Balogh (kapus) - Antal L., Fadhle (2), Székely (5), Zakics (10), Gáspár, Antal M. (1), Farkas (6), Ember, Tóth I (2), Tóth II, Hunyadi (2), Horváth (2), Pál, Dósa, Szász (kapus)
Vezetőedző: Józsa Máté

DVTK: Torma (kapus)  - Ménfői (1), Orosz, Gulácsi (7), Csörgő (2), Nkousa (8), Kiss R. (1), Apatóczky, Gubó, Deák (3), Nagy, Gönczi (1), Kohlrusz (6), Bajnok (kapus)
Vezetőedző: Molnár András.

Kiállítások: 4 ill. 8 perc
Hét méteresek: 6/6 ill. 3/2

A diósgyőriek egy hét múlva hazai pályán folytatják a bajnoki versenyfutást, március 29-én a Széchenyi University HT Veszprém csapata látogat a Generali Arénába. Még több infó a dvtk.eu oldalon

 

 

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!