Ugrás a tartalomra

Húsvéti népszokások

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. április 22. hétfő 10:48
A keresztény világ húsvétkor ünnepli Krisztus feltámadását, ez a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Az ünnep magyar nyelvű elnevezése onnan ered, hogy ekkor ér véget a negyven napos böjt, a hústól való tartózkodás időszaka. Ezt a napot előzi meg két héttel farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva pünkösd.
Fotó: Juhász Ákos

A X. század óta ismeretes szertartás húsvét vasárnapján a húsvéti ételek (sonka, bárány, kalács, tojás, bor) megszentelése a templomban. A szentelt ételeknek mágikus erőt tulajdonítottak, számos hiedelem fűződik hozzá. A húsvéti kalács morzsáját például a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak, vagy megőrizték, s nyáron a verebek ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, de ismeretes olyan is, hogy tűzbe vetették, hogy a túlvilágiaknak is jusson a szentelt ételből.

Húsvéthétfő a magyarok lakta terülteken a locsolkodás napja. Eredetének egyházi magyarázata egyrészt utal a keresztelésre, másrészt pedig Jézus feltámadására: a sírját őrző katonák ugyanis vízzel öntötték le a feltámadást hirdető asszonyokat. A locsolás után a fiúk a régi időkben tojást, szalonnát vagy festett tojást kaptak cserébe. Ezeket vörös vagy lila hagyma héjával, vörös káposztával vagy a zöld dió levének segítségével festették különböző színűre.

A locsolkodással egyenértékű szokás volt régen a vesszőzés. Sibának nevezték az általában fűzfavesszőből font vékony korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

Húsvét hétfőjén és húsvét vasárnapját követő vasárnap, azaz fehérvasárnap volt szokás a komatálküldés. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket.

További hírek

Olvasnivaló