Ugrás a tartalomra

Így zajlik az átadás-átvétel

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 17. csütörtök 10:32
A választás jogerőssé válásától számított nyolc napon belül meg kell történnie a polgármesteri munkakör átadás-átvételének – a minap.hu érdeklődésére a miskolci városháza tájékoztatott a részletekről.

Arra voltunk kíváncsiak, mit mondanak a jogszabályok a polgármesteri munkakör átadásáról, átvételéről, mikorra állhat fel az új városi közgyűlés, de rákérdeztünk arra is, hogy a kompenzációs listán bekerült önkormányzati képviselők dönthetnek-e úgy, hogy nem veszik át mandátumukat? (Erre tegnap már láttunk példát: Tarlós István közleményben tudatta, hogy a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.) Illetve természetesen a közterületi plakátok beszedéséről, annak határidejéről is kértünk információkat.

Nyolc munkanap a jogerőssé válástól számítva

A sajtóosztály közölte: a polgármesteri munkakör átadás-átvételét a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és egy BM rendelet szabályozza, annak a választást követő 8 munkanapon belül meg kell történnie a jogszabályokban előírt formában és tartalommal. Hozzáteszik, a gyakorlat alapján a 8 munkanapot a polgármesterválasztás eredményének jogerőssé válásától számítják. És ez mikor történhet meg? Nos, ez lehet 3 nap (eszerint csütörtökön jogerőssé válhat), de akár több hét is. A helyi választási bizottságok határozatával szemben ugyanis 3 napon belül lehet jogorvoslattal élni a területi választási bizottságoknál. Nekik ugyancsak 3 napjuk van a fellebbezések elbírálására.

Megtudtuk azt is, hogy a közgyűlés alakuló ülését a választás eredményének jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell megtartani. Amennyiben lenne jogorvoslat, úgy meg kell várni a jogorvoslati eljárások lezárulását. Ebben az esetben az alakuló ülés időpontja előre konkrétan nem határozható meg. Az alakuló ülést a polgármester hívja össze, ahol a városatyák esküt tesznek, valamint megválasztják a bizottságok tagjait, az alpolgármester(ek)et, illetve döntenek az illetményről és a tiszteletdíjról is. De lehetőség van az alakuló ülésen, vagy az azt követő ülésen a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) elfogadására vagy módosítására is.

Kompenzációs lista – új képviselőt választhatnak a jelöltek közül

És hogy miként dönthetnek a kompenzációs listáról bekerült képviselők? A kompenzációs listáról a töredékszavazatok arányában osztják ki a mandátumokat. A töredékszavazatok száma az esetleges jogorvoslati eljárások miatt még változhat, ezért csak az eredmény jogerőssé válását követően válik véglegessé a kompenzációs listáról mandátumot szerzett képviselők névsora. Ők az eredmény jogerőssé válását követően lemondhatnak a mandátumról – ekkor a jelölő szervezet a kompenzációs listán szereplő további jelöltek közül bejelentheti a helyébe lépő új képviselőt 30 napon belül.

A kompenzációs listán bejutott képviselők:

Alakszai Zoltán (Fidesz-KDNP)
Glatz Katalin (Fidesz-KDNP)
Hollósy András (Fidesz-KDNP)
Kiss János (Fidesz-KDNP)
Kopcsó Gábor (Új Lendület a Városért Egyesület)
Molnár Péter (Fidesz-KDNP)
Pakusza Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom)
Soós Attila (Fidesz-KDNP)

Harminc nap a plakátokra

Végül azt is tudatta a sajtóosztály, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján a választási plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni.

További hírek

Olvasnivaló