Jegyzet: Év végi rituálék

Mint mindenkinek, nekem is megvannak a magam rituáléi nagyjából mindenre, így természetesen a karácsonyra, a két ünnep közötti időszakra és persze a szilveszterre is. Persze igaz az is, hogy ezek a rituálék az idő múlásával változhatnak, mint ahogyan az is, hogy a számuk szinte mindenki esetében nő az idő előrehaladásával.

Magam sem vagyok kivétel, nekem is több szokásom van ilyentájt (is). Bár mindegyik más területet érint, azért mindegyikben van valami közös: ez pedig az összegzés. Karácsonykor például fontos számomra, hogy minden szerettemmel találkozzak, érdemi, hasznos időt töltsünk együtt. Így volt ez idén is, nagy volt a jövés-menés, néha én mentem, máskor hozzám jöttek és szuper volt.

Hagyomány aztán az is, hogy a két ünnep között valamilyen módon a MiNap szerkesztősége is megemlékezik arról, hogy eltelt egy év. Idén ez Cziffra Andi szerkesztő kolleginám invitálására nála volt megrendezve, ahol bár nem mindenki, de sokan ott voltunk, és még Bájer Máté elmaradhatatlan kvíze sem maradt el, melynek ezúttal a témája Miskolc és a MIKOM volt. Nem azért mondom, de én nyertem. Idén először.

Ez már a két ünnep között volt, amikor van nekem egy sokadik rituálém: átnézem a levelezésemet és megcsinálom, amire egész évben nincs időm, kitörlöm a felesleges sajtóközleményeket, szerkesztőségi leveleket. Idén nemcsak egy évet néztem át, hanem az elmúlt 12 évet: Fun fact, de 2012 és 2024 közt éppen 2024 levél ment a kukába.

És van még egy év végi rituálém: dolgozom az év utolsó napján. A szilveszteri bulikat sosem szerettem (tavaly éppen erről írtam), de egy idő után elég is lett. Így aztán már még az Északnál dolgozva vállaltam be először a december 31-ei munkát, a MiNaphoz visszatérve pedig 2020 óta évek óta. Idén már december elején jeleztem Andinak: írj be nyugodtam szilveszterre! Nem egyedül vagyok ezzel így, az év utolsó óráiban a tévé szerkesztőségében is olyan kollégákkal beszélgettem, akik közül az egyik biztosan egy olyan ember helyett jött be dolgozni, aki inkább bulizott volna (és így meg is tehette).

Tavaly az óév utolsó pillanatáig a szerkesztőségből dolgoztam, idén viszont nyolc körül hazatértem, onnan folytattam az ügyeletet. A hazafele séta közben bevillant az elmúlt év boldog, önfeledt óévbúcsúztatása és már csak távoli emlék volt az, mikor a covid idején mindezt nem tehettük meg. A világ amennyire lehetett, normalizálódott. És ez nagyon jó.

Nekem pedig nem maradt más feladatom, hogy – miközben itt, a Középszeren már ezerrel durrognak a tűzijátékok, petárdák –  sikerekben gazdag, boldog újévet kívánjak minden kedves olvasónknak!