Ugrás a tartalomra

Kajak-kenu vb: Mindkét magyar vegyes négyes döntős

MTI
Utoljára módosítva
2024. augusztus 24. szombat 11:01
Mindkét magyar egység bejutott a vasárnapi döntőbe az új számokban, a vegyes négyesek 500 méteres versenyeiben az üzbegisztáni Szamarkandban, az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságán.
Magyar kajak vegyes négyes / Fotó: kajakkenusport.hu

A kajakosoknál az Ujfalvi Laura, Opavszky Márk, Kőhalmi Emese, Balogh Gergely összeállítású egység a lengyelek, a kenusoknál a Balla Virág, Bragato Giada, Kollár Kristóf és Juhász István alkotta hajó az oroszok mögött lett második az előfutamban, s ez a helyezés mindkét esetben finálés folytatást ért - adta hírül szombat reggel az MTI. 

Ugyancsak ott van a legjobb kilenc között 200 méteren a Horányi Dóra, Takács Kincső kenu páros, amely harmadikként ért célba első pályáján, s a moldovaiakkal, valamint az oroszokkal együtt továbblépett - tudatták. 

A legrövidebb távon egyesben a kajakos Birkás Balázs a harmadik, Rugonfalvi-Kiss Janka a negyedik, a kenus Hajdu Jonatán pedig a hatodik helyet szerezte meg az előfutamában, rájuk délután egyaránt középfutam vár - tájékoztattak. 

Magyar idő szerint 11 órától következnek az első döntők a vb-n, az öt számból négy 1000 méteresben lesz magyar hajó: K-1-ben Kőhalmi Emese, K-2-ben Vajda Bence és Szántói-Szabó Tamás, C-1-ben Bragato Giada, C-2-ben pedig a párizsi olimpián is szerepelt Adolf Balázs és Fejes Dániel. Ezeken kívül még a K-2 500 méteres vegyes szám fináléját rendezik meg az első döntős napon. A vb vasárnapig tart.

További hírek

Olvasnivaló