A tudományé lesz a főszerep a Kutatók éjszakáján, amelyet idén is megrendeznek a Miskolci Egyetemen. A kutatók és oktatók több mint százharminc szórakoztató és inspiráló előadással, látványos kísérletekkel és laborbejárásokkal készülnek, amelyekkel szeptember 27-én, pénteken közérthető módon mutatják be a mindennapi élet tudományos oldalát.
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora emlékeztetett, a Kutatók éjszakáját Magyarországon először 2006-ban rendezték meg, a Miskolci Egyetem már az első évben csatlakozott a kezdeményezéshez, és megnyitotta az érdeklődők előtt a kapuit. Hangsúlyozta, hogy ezek az alkalmak segítenek megmutatni a tudomány társadalmi és gazdasági hasznát, egyben jó alkalmak a tudományos és a kutatói életpálya népszerűsítése. A tudományok népszerűsítése legalább olyan fontos, mint a kutatások szakmai publikációja, ezért nem elég a szakmai konferenciákon való részvétel, nyitni kell a közönség, mindenekelőtt a pályaválasztás előtt álló diákság felé is. Megmutatva azt a sokszor a háttérben folyó munkát, amit a tágabb közösség nem lát, de akár adott pillanatban életeket menthet.
Példaként említette a Nobel-díjas Karikó Katalint, aki évtizedekig kutatott ismeretlenül, mígnem a Covid világjárvány alatt éppen az ő eredményeire volt szükség egy életmentő vakcina létrehozásához a betegség ellen. Ez egy csapásra világszerte ismertté tette őt. Ma már nincsen kontinens, ahol ne tudnák, ki ő. Ez vonzó példa lehet a fiataloknak, hogy a kutatói életpályát válasszák, amit több tudományágban a Miskolci Egyetem is kínál.
A rektor elmondta, a Kutatók Éjszakája jegyében az egyetem változatos programcsomagot állított össze, ahol jól megférnek egymás mellett az alap- és alkalmazott, valamint a reál és a humán tudományok. Az egyetem a tavaly kipróbált és bevált koncepciót követve, ebben az évben is egész napos programmal készül, nem csak Kutatók éjszakája, hanem Kutatók délelőttje is lesz, amikor kifejezetten az ifjabbakat, az általános és középiskolás diákokat várják, nekik készült tematikus attrakciókkal – ismertette.
- Ez a nap a tudomány és a kutatás örömünnepe lesz, igyekszünk megmutatni a világnak, hogy a kutatásaink nem öncélúak, hanem minden egyes kutatásnak van olyan szélesebb társadalmi réteget érintő hasznosítási lehetősége, amely a társadalom javát szolgálja. A tudomány előre viszi a világot és segít jobbá tenni a környezetet, amiben élünk, ebbe szeretnénk bepillantást engedni a Kutatók Éjszakáján – fogalmazott a rektor. Hozzátette, a Miskolci Egyetem nyolc tudományterületen működő felsőoktatási intézmény, a tudományok széles körét művelik, ezért mindenki találhat majd magának, az érdeklődésének megfelelő érdekes programot pénteken.
Szűcs Péter, az egyetem általános rektorhelyettese rámutatott, a Kutatók Éjszakája közel húsz éve indult azzal a céllal, hogy a kutatói pályát népszerűsítse, az országos kezdeményezésben történő részvétel a Miskolci Egyetem számára nem volt kérdés, hiszen a nyolc karon összesen mintegy ezer oktató és kutató dolgozik, akiknek munkája érdemes a bemutatásra nem csak a szakmai, de a tágabb nyilvánosságnak is. A mai általános és középiskolások lesznek a holnap kutatói és oktatói. Ezért ők az egyik kiemelt célcsoportja az egyetem tervezett bemutatóinak. A péntek délelőtti programok elsősorban nekik készülnek, az „éjszakai” látványosságokkal minden korosztályt céloznak.
A programokról szólva beavatott, hogy látványos és érdekes bemutatókkal készülnek, minden kutatási területüket lefedve és prezentálva az egészségügytől, a jogászokon át a földtudományokig. A százharminc tervezett programban lesznek látványos kémiai kísérletek, anyagtudománnyal, újrahasznosítással kapcsolatos programok, próbatárgyalás, egészségügyi vizsgálatok, avagy a földradar alkalmazását is megismerhetik az érdeklődők. Lesz egy rendhagyó habparti is, ahol különböző habokat fognak generálni, különböző anyagokból a kémia szerelmeseinek.
Szűcs Péter hozzátette, az egyetem tudósai mellett együttműködő partnerek is bemutatkoznak majd, köztük a rendőrség, amely egy bűnügyi esetkocsival települ ki, a Magyar Honvédség, amely speciális katonai eszközökkel érkezik, valamint az egyetem több szerződött partnere az ipar területéről, illetve civil szervezetek is, mint a Mályi Madármentő Egyesület.
A Kutatók délelőttjére és éjszakájára tehát szeptember 27-én pénteken várják az érdeklődőket a Miskolci Egyetemen.