"Mániákusan keressük az uralkodó pártot"
Az első ilyen beszélgetést még a választás előtt rendezték meg, akkor Boros Tamás politológus, az Egyensúly Intézet igazgatója mutatta be Magyarország 2030 könyvükben összefoglalt víziójukat.
Ahogy akkor, úgy a most is háttérbe szorult a pártpolitika - a szakértők sokkal inkább felülről vizsgálva, távolságot tartva a napi eseményektől vizsgálták a magyar politikai élet alakulását. Ez egyébként a Demokratikus Közéleti Akadémia (DEKA) deklarált célja is; a beszélgetéssorozat meghívott, ismert és elismert vendégei nem a politikai hadszínteret kívánják bővíteni, hanem a közéleti tényezőket vizsgálják meg szakmai szemmel, Fazekas Csaba történész kérdéseire. És ahogy arra Borkuti László szervező is rámutatott szerdán: a közügyek, a politikatudomány iránt érdeklődők számára országosan követett politológusokat, véleményformálókat, akár influenszereket hívnak meg a sorozat beszélgetéseire, akik a közelmúltban publikált írásaikban is összefoglalták meglátásaikat.
A mostani téma az április 3-ai választások tükrében vált igazán érdekessé és relevánssá, a Fidesz zsinórban negyedik kétharmados győzelme szülte: a beszélgetőpartnerek azt vitatták meg, voltak-e „örökkön uralkodó” pártok a magyar politika történetében, illetve nemzetközi kitekintésben találunk-e hasonló példákat. Nos, erre azonnal meg is adjuk a választ, hiszen tanulmánykötet is született róla: hasonló berendezkedéseket látunk világszerte, de - ahogy a beszélgetés során Csizmadia Ervin politológus, egyetemi docens is megállapította - annyiban azért kuriózum az orbánizmus, hogy talán ez a legmasszívabb mind között.
A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint mindez a magyar történelemben gyökerezik, korábban is regnáltak ugyanis nagy felhatalmazással bíró, már-már nyomasztó hatalommal rendelkező, uralkodó pártok, illetve rendszerek. Aszimmetrikus - értsd: egy nagy párttal szemben sok kicsi állt - volt a berendezkedés a dualizmus korában, a Horthy- és a Kádár-rendszerben. Ezt a képletet csak rövid időre sikerült megtörni a rendszerváltást követően, amikor váltógazdálkodás alakult ki a magyar politikai életben.
- A dualizmusban a fő motívum az volt, hogy az uralkodó pártnak menedzselnie kellett az együttműködést (az ellenzék a függetlenedést erősítette volna). Horthy Miklós kormányzása alatt Trianon felülvizsgálata volt a meghatározó, ahol az ellenzéket hatalomba engedni kockázatos lett volna az akkori uralkodó párt szerint. A Kádár-rendszerben a Szovjetunióval való kapcsolat fenntartása és megőrzése volt a cél. A mostani kormánypárt pedig az unióval folytat küzdelmet - sorolta Csizmadia Ervin.
Míg tehát nálunk "hagyomány", hogy valami megengedhetetlen következne be, ha politikai ellenfelünk kerülne hatalomra, addig Nyugat-Európában azt látjuk, hogy a választók szerint szinte mindegy is, ki kormányoz, van valami közös minimum, ami összeköti a táborokat, és nem kell félni attól, hogy az ellenzék győzelmével valami istencsapása következne be.
A stabilitásra való igény tehát történelmileg is magyarázható a politológus szerint, amit jól ismert fel a Fidesz már a 90-es években - és ezen a téren nagyon sokat tanult az akkori MSZP-től. Erre a tanulásra egyébként rendszeresen fel is hívja a figyelmet ma is, ha az ellenzék meg akarja érteni az uralkodó pártot.
- Ez egy politológiai alapvetés: figyeld az ellenfeledet, tanulj tőle - vélekedett.
A közel egyórás beszélgetés során szóba került még a demokratikus hatalomgyakorlás kérdése, az alkotmányozás szükségszerűsége, illetve az is, hogy a kormánypárt elvetette a konszenzuális, megállapodásokra épülő demokráciafelfogást, és inkább a többségi demokráciára épít, leegyszerűsítve: aki kormányon van, mindent visz, nem kell hozzá az ellenzék egyetértése.
- De felteszem a kérdést: mennyire erős és teherbíró az a demokrácia, amit így át lehet formálni, amit egyetlen szereplő le tud építeni? A demokráciát tanulni kell, hogy nagyobb legyen az ellenállóképesség - vélekedett.
Arra azonban ő sem tudott optimista választ adni, hogyan lehet sokszínűbb, plurálisabb egy ilyen politikai rendszer - mindegyik nagy korszak ugyanis valamilyen kataklizma - világháborúk, a Szovjetunió bukása - után szűnt meg Magyarországon.
- Most úgy látom, hogy nagy nemzetközi történések nélkül nem lehet változtatni. Bár a könyvünkben kitérünk rá, hazánkban pusztán a korrupció elharapózása miatt még nem valószínű, hogy megbukik egy rendszer. Ez is történelmileg megágyazott: az oligarcha inkább pozitív fogalom a magyar történelemben. Nálunk nem igazolódik amúgy sem, hogy a korrupció miatt buktatható a rendszer - fogalmazott.
A fórum előtt a Miskolc Televízió stúdiójában is beszélgettek, ez itt nézhető vissza:
