Ugrás a tartalomra

Maximálisan teljesít a Gyermek Borsodi Fonó

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 27. hétfő 15:03
Öt nap alatt mintegy kétezer gyermek vesz részt a Diósgyőri vár programsorozatán. Az ország minden tájáról érkeznek ide kiránduló osztályok idén is a több helyszínre szervezett, rendkívül színes programokra.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Már a tizenkilencedik Gyermek Borsodi Fonót szervezték meg ebben az évben a Diósgyőri várba. Ez az ötnapos programsorozat kifejezetten a vár sajátosságaira felépített, egész napos, szervezett turisztikai program általános iskolások részére.

Almási Beatrix, a Diósgyőri vár kommunikációs menedzsere elmondta, az ország minden részéről bejelentkeztek a programra iskolai csoportok. – Öt nap alatt kétezren látogatják meg minket. Sokan közülük már visszatérő vendégeink. Évek óta teljes kihasználtsággal működik ez a programsorozat. A csapatok ugyanis öt helyszínt látogatnak meg, amik különféle programokat kínálnak nekik. A gyerekek egy egész napot töltenek el nálunk, és számtalan élménnyel indulnak haza – emelte ki.

Harakály István pedagógus negyvenhat gyerekkel érkezett. – Nyírjákóról jöttünk. Már nem először választjuk kirándulási helyszínnek Miskolcot és a Diósgyőri várat. Öt évvel ezelőtt is voltunk itt egy másik osztállyal, akkor úgy láttuk, a gyerekeknek nagyon tetszett az itteni program, ezért döntöttünk idén is emellett.

Dorong, tilinkó, tárogató, citera, duda, tekerőlant is megszólalt a táncház előtti előadáson

A gyermekcsoportok helyi kísérők segítségével egyik tematikus helyszínről a másikra vándorolva vettek részt a Diósgyőri vár történetét bemutató tárlatvezetésen, bepillantást nyerhettek a középkori fegyverek világába, a népmesék és néptáncok színes világába csöppenhettek, valamint mesteremberek munkáival is megismerkedhettek. A program lezárásaként a vár szomszédságában álló Lovagi Tornák Terén látványos lovasbemutató várta a csapatokat, utána pedig a lovak és lovasaik is rendelkezésre álltak. A bátrabbak közös lovasjátékokat is kipróbálhattak.

Hétfőn jöttek csoportok Balmazújvárosból, Kazincbarcikáról, Tiszavasváriból, Egerből és Mezőtúrról is. Papp Máté Szabolcs elmondta, máskor is volt már Miskolcon. – Apával kirándultunk már ide, akkor is nagyon tetszett, úgyhogy örültem, hogy most ezt az úticélt választottuk az osztállyal is. Tegnap a Barlangfürdőben lubickoltunk, aztán megnéztük az Ezer lámpás éjszakáját, most meg a Diósgyőri várhoz jöttünk. Az Aranyszőrű bárány című népmese előadásában én voltam a juhász. Nagyon jó volt – mondta a hatodikos mezőtúri kisfiú.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!