Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetemre is megérkezett az űripar

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 03. szerda 16:53
Egyelőre öt korábbi űrhajós személyében, akik a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. Kongresszusa alkalmából látogattak el az intézménybe, hogy az űrkutatás és űrtudomány iránt érdeklődő hallgatókkal, valamint az űripar és űrkutatás felé nyitott szereplőkkel találkozzanak. Az intézmény egyébként 2023-ban tervezi elindítani az űripari mérnök képzést.

Budapest a vendéglátója a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. Kongresszusának november 1. és 5. között, azonban a szakmai program mellett az is fontos szempontja az eseménynek, hogy népszerűsítsék az űrkutatást. Ennek a célnak tett eleget az az öt nemzetközi űrhajós, akik a Miskolci Egyetemre látogattak szerdán.

Képgalériánk az űrhajósok látogatásáról; Fotók: Mocsári László

Ismerkedtek a várossal, az egyetem tudományos kompetenciáival, majd hallgatókkal és középiskolai diákokkal találkoztak. Előtte azonban Horváth Zita rektor tartott rövid ismertetőt nekik az intézményről a műszaki múlt és jelen, illetve az innováció kihangsúlyozásával.

Horváth Zita

Hozzátette, hogy a Miskolci Egyetem egyike annak a 17 magyar felsőoktatási intézmények, akik poszt-graduális keretek között engednek betekintést az űr alaposabb vizsgálatába. Emellett 2021 júniusa óta Űranyag Kutató- és Kompetencia Központ működik az Egyetemvárosban, míg 2023 szeptemberétől űrmérnök mesterszak indítását tervezi az intézmény.

Az űripar nem korlátózódik az űrutazás megvalósítására. Kaptay György, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságának elnöke elmondta, hogy az űrkutatás és az űripar része egyebek mellett az olyan tevékenységek, mint az űrkísérletek előkészítése vagy az űralkatrészek gyártása, ezekhez képzett szakemberekre van szükség.

Kaptay György (szürke zakóban)

Miskolc városa és az Universitas Miskolcinensis Alapítvány nevében Veres Pál polgármester és kuratóriumi tag köszöntötte a vendégeket. Kiemelte a helyi Adamis Kft-t, amely az űriparban tevékenykedik és az amerikai NASA egyik beszállítója, most pedig a Miskolci Egyetem is az űrkutatás részesévé válik. Hozzátette, hogy Miskolc számára büszkeség ma vendégül látni a korábbi űrhajósokat.

Veres Pál

Egyikük Jeffrey Alan Hoffman – aki 50 napot, 11 órát és 54 percet töltött el a világűrben – egyébként már járt korábban Miskolcon és örömmel tért most vissza. Elmondta, hogy emlékszik még milyen lelkes és izgatott volt fiatalkorában az új űrkorszak miatt. Ehhez képest ma már sokkal többről szól az űrtudomány, és meg akarja mutatni a mai generációnak, hogy egy új világ várja őket odafent, amelynek ők is részesei lehetnek, ha akarnak.

Jeffrey Alan Hoffman

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!