Ugrás a tartalomra

Miskolci Ötletmaraton: újabb lehetőség a miskolciaknak a részvételre

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. április 07. csütörtök 18:31
Május 6. és 8. között szervezik meg a rendezvényt, ami a tech világból eredő formulát használ. Az állampolgárok előzetesen ötleteket küldhetnek be, ezeket 48 óra alatt csapatok dolgozzák ki az ötletmaratonon, majd zsűri előtt versenyezhetnek a tervek. Közben pedig koncertek és közösségi programok várják a résztvevőket.

Teljes nevén Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában címmel illették a szervezők az eseményt, amelynek részleteit csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be.

A május 6. és 8. közötti rendezvény a tech világból eredő formulát alkalmaz – kezdte Molnár Aranka, a Dialóg Egyesület tagja és a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora. Felidézte, hogy a szoftverfejlesztés egyik nyugati eszköze a hackathon, amit később a szociális világ társadalmi hackathonként formált a maga igényeire.

Molnár Aranka Fotó: Horváth Csongor

Magyarországon eddig kétszer szerveztek ilyen eseményt, amelynek célja új formában megismerni az állampolgárok elképzeléseit. Miskolc lesz a következő helyszín. Ennek menete, hogy az emberek először ötleteket nyújthatnak be a Miskolci Ötletmaraton honlapján keresztül, ide kattintva – ezt április 25-ig tehetik meg. Olyan ideákat várnak a szervezők, amik élhetőbb hellyé teszik a várost.

Ugyanitt és ugyaneddig jelentkezhetnek résztvevőnek az eseményre, ami annyit takar, hogy a korábban beérkezett ötleteket – amiket a szervezők szortíroznak – május 6. és 8. között, a tényleges eseményen rögtönzött csapatok dolgoznak majd ki mentorok segítségével egészen a megvalósíthatóságig. Ezeket is miskolciak alkotják majd.

Pillanatkép a telkibányai Abathon nevű hasonló rendezvényről. Fotó: Közösségfejlesztők Egyesülete

A „Verseny és fesztivál 48 órában” alcímet sem véletlenül adták a szervezők, mint megtudtuk Molnár Arankától. Verseny, mert az említett kidolgozott ötletek rangos zsűri előtt méretnek meg. A tervek szerint mások mellett Veres Pál polgármester és Palágyi Máté, a Bohemian Betyars hegedűse is tagjai lesznek ennek. A legjobb elképzelések díjazásra számíthatnak.

A fesztiválrésze a dolognak abban merül ki, hogy az ötletmaraton 48 órája egyfelől munka lesz, másrészt a szervezők szeretnék ezt oldott hangulatban, jó közösségben megvalósítani. Ezért lesznek koncertek és egyéb kikapcsoló programok is.

A sajtótájékoztatón Varga Andrea alpolgármester felidézte a 2021 decemberében elfogadott részvételi koncepciót, amely kereteket ad az önkormányzat számára az állampolgárok hatékonyabb bevonására a döntéselőkészítési folyamatokba. Ennek több eszközét kipróbálta már a város – például közösségi gyűlés, és -beszélgetés –, a Miskolci Ötletmaraton pedig egy újabb módszere a részvételi demokráciának, a valódi párbeszédnek.

Varga Andrea Fotó: Horváth Csongor

Ezt követően arra tért át, hogy a rendezvény civil szervezetek közreműködésével, például a Részvételi Pontok Hálózatának együttműködésében valósul meg. Az önkormányzat több módon támogatja a kezdeményezést a közös tervezés jegyében. Az elkötelezettséget mutatja az is, hogy Veres Pál polgármestert kérték fel a zsűri egyik tagjának.

„Az a közös érdekünk, hogy a miskolciak megtapasztalják: milyen jó együtt lenni és közösen gondolkodni” – mint mondta az alpolgármester, majd hozzátette, hogy a győztes ötletek megvalósítását az önkormányzat is támogatja majd.

Végezetül emlékeztetett Varga Andrea, hogy idén a Miskolci Ötletmaraton mellett újabb eszközökkel bővül a részvételi demokrácia eszköztára városunkban: a részvételi költségvetéshez májustól gyűjti az ötleteket az önkormányzat. A tervek szerint áprilisban a görömbölyi pincesor megújulásáról gondolkodhatnak közösségi tervezés részeként az emberek, amit júniusban a Szinva mentén létrehozandó zöld folyosó követ. Április utolsó csütörtökén indul a Városi Esték-sorozat, amely első alkalommal a diósgyőri Királyné Fürdőjének lehetőségeit tárgyalja ki.

A Miskolci Ötletmaraton a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület szakmai koordinálásában, a miskolci önkormányzat együttműködésében, illetve az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, valamint az Északi Horizont Alapítvány szakmai közreműködése mellett valósul meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!