Ugrás a tartalomra

Négy új kutatási területet indítanak

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2022. március 25. péntek 15:17
Kutató és Kompetencia Központ alakul az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Miskolci Egyetem együttműködésének nyomán – erről, és az együttműködés gyakorlati hasznáról tartottak sajtótájékoztatót pénteken a felek az egyetem Szenátus termében.
A képen: Horváth Zita rektor Fotók: Mocsári László

Horváth Zita rektor szellemi kisugárzóközpontként hivatkozott az általa vezetett intézményre, amelynek életében a tervezett központ további távlatokat nyithat.

- Az egyetem a szakmai tudását, valamint  oktatási és kutatási potenciálját adja az együttműködéshez. Hogy ezt milyen módon tudja hasznosítani az ÁSZ a munkája során, hogyan tud ezek alapján javaslatokat tenni mindazoknak, akik közvagyonnal rendelkeznek, az a gyakorlatban dől majd el – foglalta össze röviden az együttműködés egyetemre eső részvállalását Horváth Zita. Megjegyezte, a közös munka gyümölcsét nem a fent említett két partner fogja hasznosítani első sorban.

- Szeretnénk olyan szakirányú továbbképzést is indítani, ami a közszolgáltatásokhoz kötődő teljesítménymenedzsmenttel foglalkozik. Az új működési rendünkben nevesítettünk egy projektszervezetet: ennek a munkája kezdődik el a Kutató és Kompetencia Központ létrehozásával.

Domokos László, az ÁSZ elnöke szerint általános nemzetközi tapasztalat, hogy innováció ott lesz, ahol többféle tudás találkozik, és az érintettek nyitottak arra, hogy tanuljanak egymástól.

- A számvevőszék kíváncsi, a Miskolci Egyetem pedig nyitott a kutatásra, együttműködésre, valamint arra, hogy különböző szolgáltatásokat nyújtson a környezete számára. Hazánkban rengeteg olyan stratégiai jelentőségű iparág van, ami állami tulajdonú, vagy állami felügyelet mellett működik. Fontos, hogy ezek a közfeladatokat ellátó intézmények valóban hozzájáruljanak az általános életminőség javulásához.

A képen: Domokos László

- A közpénzre úgy tekintetünk, mint egyfajta befektetett pénzre – folytatta az ÁSZ elnöke gondolatait. – Fontos, hogy az elköltésének, befektetésének legyenek eredményei. Abban, hogy ezt az eredményességet miképp mérjük, hogyan tervezzünk velük és értékeljük őket, abban segíthet ez a megállapodás.

Domokos László említett egy érdekes adatot is: az Állami Számvevőszék diplomával rendelkező munkatársai közül közel százan végeztek a Miskolci Egyetemen, vagy tanulnak itt jelenleg is. Ennek tükrében az elnök az egyik legnagyobb szellemi háttérnek nevezte az intézményt az ÁSZ dolgozóinak tekintetében.

Négy területet kutatnak

A tervezett központban 4 kutatóműhely kezdi majd meg a munkát – erről már Veresné Somosi Mariann, az egyetem Gazdaságtudományi Karának (GTK) dékánja beszélt.

- Foglalkozunk majd az állammenedzsmenttel, az integritás kérdésével, méréselmélettel és a teljesítmény-menedzselés kialakítási és ellenőrzési kérdéseivel egyaránt. Örömmel várjuk a közös munkát és reméljük, már a közeljövőben beszámolhatunk az eredményekről – zárta gondolatait a GTK dékánja. 
 

További hírek

Olvasnivaló