Nem csupán vetítettek a magyar-cigány együttélésről
Innovatív próbálkozásra szánta el magát az idén hároméves Episztémé Egyesület, miután a nemzetközi megemlékezés alkalmából idén nem a roma képzőművészek alkotásait vagy zenei kultúráját helyezték előtérbe. Ezúttal egy, a kelet-magyarországi magyarok és cigányok együttélését tárgyaló 2020-as dokumentumfilmmel kívánták figyelmünket a témára szegezni.
A film Hodászon, az északkelet-magyarországi multietnikus együttélési helyzetek iskolapéldájaként bemutatható településen készült. A néző egy szociális szakembernek, a filmben megszólaló helyi szakértőnek a tolmácsolásában ismerkedhet meg a hodászi lokális etnikai közösségek alapvető jellemzőivel.
– Az átlagos érdeklődőnek ezek a falvak mind ugyanolyannak tűnhetnek, holott végtelenül különböző közösségekről van szó, mérhetetlenül eltérő problémákkal – mutatott rá Biczó Gábor, a Debreceni Egyetem tudományos dékán-helyettese. A rendezőt beszélgetőpartnerei is igazolni igyekeztek abbeli álláspontjukkal, mely szerint a roma életvilágokat minden esetben az együttélési gyakorlatok határozzák meg – magyarán: hogy a csoport és az egyének milyen élethelyzetben vannak, milyen felfogással rendelkeznek és mik a helyi kulturális mintáik.
Hodászon egy viszonylag konszolidált együttélési gyakorlat valósult meg az etnikai csoportok között: magyarok és oláh cigányok fizikailag érintkeznek egymással, szomszédsági viszonyt alakítottak ki az elmúlt évtizedekben, a többségiek a romák által épített közösségi házban tartják ünnepségeiket, vegyes házasságok köttetnek arrafelé. Ugyanakkor az úgynevezett romungrók („magyar cigányok”) megrekedtek egy köztesként értelmezhető státuszban, így ők számos aspektusból mindmáig elkülönülnek az említett csoportoktól – rajzolódott ki az 52 perces produktumból.
Az elbeszélésből kiderül, hogy a magyar, az oláh cigány és a romungró közösségek történeti hátterüket és szociokulturális jellemvonásaikat tekintve igen eltérő tulajdonságokkal írhatók le. A film kifejezett hangsúlyt fektet az együttélési kapcsolatok több dimenzióból történő bemutatására.
– Alapvetően oktatási céllal készítjük filmjeinket. Azt tapasztaljuk, hogy a leendő szakemberek nagyon zárt világban élnek, ennélfogva az egyetem után éles számukra a váltás, nem tudják, valójában mi is vár rájuk – vélekedett Szabó Henriett, az MTA-DE Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársa, egyben a film másik alkotója, aki szerint azért is olyan nagy a pedagógushiány a falvakban, mert a frissen diplomázottak nemes egyszerűséggel egy hónap után ott hagyják az adott települést.
– A magyar és a roma kultúra jelenleg távolodik egymástól, ennek meg kell keresni az okait – fogalmazott a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének igazgatója. A diskurzust moderáló Kotics József szerint az alapvetően „szövegben gondolkodó” tudósok remekül ugrották meg a filmnyelvi elvárásokat. A döntéshozók között ténykedő ugyancsak kulturális antropológus, Kántor Barbara pedig saját szerepére is reflektálva vetette közbe a társadalomtudósok a szakpolitikai döntések meghozatalát előkészítő, közvetítő és „tolmácsoló” felelősségét.
Biczó Gábor és Szabó Henriett szerzőpárosa három sorozatban majd' ötven filmet készített már. A „Kisvilágok” nevet viselő széria többek között Hajdúdorogra, Nagyecsedre, Nyírvasvárira, Hosszúpályira, Mérkre és Sápra repíti el a nézőket.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem adjunktusa doktori disszertációját a cigány értelmiség problematikájának szentelte. A filmben bemutatott roma származású óvodapedagógusra rávilágítva Gulyás Klára felhívta a figyelmet: a cigányok társadalmi elfogadottságában óriási jelentőséggel bír, ha egy közösségben éppenséggel roma a tanárnő vagy a családsegítő. – Kulcseleme a filmnek, hogy milyen hatással van a nem roma intézményvezetőre, a nem roma szülőkre és a nem roma gyermekekre az a roma óvónő, aki lovári nyelvű mondókákat tanít a kicsiknek – szögezte le az Episztémé Egyesület elnöke, aláhúzva: a hosszas folyamatban nem nélkülözhető a közoktatási és szociális intézmények nyitottsága sem.
Az alkotók a közönség soraiból érkező felvetésekre elismerték: a filmben megszólalóktól sokszor olyan véleményeket hallunk, melyek a külső befogadó számára ellentmondásosnak tűnhetnek, ám ha megfelelő logikai sorrendbe állítjuk, majd a történések láncolatába helyezzük azokat, azon nyomban értelmet nyernek.
A hodászi példa megértésekor nem hallgatható el Sója Miklós alakja. A görögkatolikus pap az ötvenes évektől kezdődően térítette meg az ottani oláh cigányokat, s miután a magyarok többsége is e felekezethez tartozott, beindult egyfajta társadalmi fejlődésdinamika. Ez juttatja el az észak-alföldi helységet a jelenlegi kvázi konszenzusos állapothoz, amikor is a magyarok nem zárkóznak el a cigányok egyházi liturgiájától, kultúrájától és nyelvétől sem.
Az alkotók éppen ezért hangsúlyozni kívánták: eddigi műveik sorában bőven akadnak olyan történetek, ahol az integrációs várakozások a legkülönfélébb oknál fogva beteljesületlenek maradtak. Egyúttal hozzáfűzték: mindez abból adódik, hogy a társadalmi állapotokat meghatározó törvényszerűségek időről időre újrarajzolódnak, továbbá közösségenként jelentősen eltérhetnek, így egy az egyben sohasem ültethetők át a sikeres példák más településekre – szinte mindig egyedi és eseti jelenségekként kell értékelni azokat.
Biczó Gábor 2002 óta jár Hodászra. Az idősek akkori beszámolói alapján a cigányok és nem cigányok kapcsolata évtizedekig konfliktusosnak számított. A tudományos dékán-helyettes úgy ítéli, az elhidegült viszonyon a rendszerváltás kiváltotta egzisztenciális hanyatlás volt képes csupán enyhíteni. Paradoxonnak hathat talán, azonban a nélkülözés – a társadalomtudós levezetése alapján: a mélyszegénység egy kritikus pontjáig – nem ritka, hogy fölerősíti a felek közti együttműködést és szolidaritást. Efféle szociokulturális "kuriózum" esett meg a szabolcs-szatmár-beregi nagyközséggel is…
– Az antropológus azt a pillanatfelvételt tudja megmutatni, ami éppen van. De nem tudjuk, mi lesz utána. Annyit mondhatunk, hogy „ez most itt így van”, ám ez csupán egy a „kisvilágok” közül, melyből a nagy egészre nézve semmi sem következik. Egy biztos: a lehetőségünk mindvégig megvan arra, hogy közösségeinkben megtaláljuk az ehhez hasonló sikertörténetek elindításához szükséges kulcsszereplőket – vonta le Biczó Gábor a többek közt Varga Andrea alpolgármester, Szunyogh László főépítész, Horváth János festőművész, Szegedi Dezső színművész és a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselői előtt vetített alkotás konklúzióját.
(A rendezvény együttműködő partnere a CINE-MIS Nonprofit Kft. és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. volt.)
