A koronavírus-járvány és a miatta kihirdetett veszélyhelyzet, kijárási korlátozás alaposan felforgatta a mindennapjainkat. Aki teheti, egy hónapja végzi otthonról munkáját, emiatt pedig egészen közel, talán az egészségesnél kicsit közelebb is került egymáshoz a munkahely és a magánélet. Mégis megtesszük, hiszen a szakemberek érveit hallva könnyedén belátható: nekünk és szeretteinknek, embertársainknak is ez most a közös érdekünk. Megélni viszont mindezt egyáltalán nem könnyű.

Cikksorozatunkban miskolci ismert embereket, közéleti szereplőket kérdeztünk arról, hogyan élik meg a járvány miatt átalakult mindennapokat, és szerintük mit kellene tanulnunk ebből a helyzetből.

A 3. részben Hankó Vanda, a Helynekem társtulajdonos programszervezője, Szécsi Viktória énekesnő, Márkvárt Dávid, a DVTK labdarúgócsapatának középpályása, Papp Dénes író, dalszerző, a Kisavas zenekar frontembere, valamint Hangóné Birtha Melinda református lelkipásztor osztotta meg gondolatait rajtunk keresztül önökkel.

A csend elfogadása

– A Helynekem nemcsak a munkahelyünk; ez a hely adja az energiánkat, a mosolyunkat, formálja a gondolatainkat és szeretettel tölt fel – fogalmaz Hankó Vanda társtulajdonos, programszervező. A belvárosi szórakozóhely március 11-én, határozatlan időre bezárta kapuit, mert „felelősen gondolkodó emberként, a helyzetet komolyan véve vigyázunk egymásra”, emeli ki. Azóta a munkatársak is otthon vannak.

A kialakult járványhelyzet a zeneipart „lelkileg és gazdaságilag is sújtja”, komoly nehézségekkel kell szembenézniük nap mint nap. – Ezekben a bizonytalan hónapokban a kluboknak, fesztiváloknak, rendezvényszervezőknek, menedzsereknek, zenészeknek, technikusoknak, roadoknak és a vendéglátóipar minden szereplőjének a fennmaradás a tét – mondja. – Közösen kértük a közönségünk segítségét: aki teheti, tartsa meg jegyét az elmaradt koncert új dátumára, de egy percig nem volt kérdés az sem, hogy visszatérítjük a jegy árát azoknak, akik így döntenek. Ebben a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben a talpra álláshoz a segítség magasabb körökből kell, hogy érkezzen. Költségeink vannak, érdemi támogatást várunk azoktól, akik segíteni tudnak.

– Nyüzsgésben, dinamikusan mozgó világban éltem a napjaimat, ez a világ most elcsendesült. Számomra a legnehezebb ennek a csendnek az elfogadása. Viszont erőt ad, ha visszaemlékszem 2014 novemberére, amikor először nyitottam ki a nagykaput. Tömegek várták, hogy bejuthassanak az első koncertre. Ha elképzelem az újraindulást, ezt a képet látom magam előtt. Nagyon számítok akkor is a közönségünkre – hangsúlyozza Hankó Vanda.

Újra játszani

– Talán a bizonytalanság a legrosszabb ebben a helyzetben. Olvassuk, hogy egyre nő a fertőzések és halálesetek száma, nem tudjuk, meddig tart a veszélyhelyzet… – mondja Márkvárt Dávid, a DVTK labdarúgója. – Igyekszem azért kizárni az életemből a rossz híreket, naponta egyszer olvasok sajtót. Próbálom pozitívan látni a helyzetet.

A piros-fehérek középpályása jelenleg otthon, Szekszárdon, családja körében él. A csapat tagjai egyéni edzésprogramot kaptak, az erősítő gyakorlatokat otthon végzi, futni pedig olyan helyekre jár, ahol viszonylag kevés emberrel találkozhat. „Ezzel is védem magam, és a többieket. Az a legfontosabb, hogy a család egészséges maradjon”, hangsúlyozza.

– A csapattársakkal szoktunk arról beszélni, mennyire jó lenne újra elkezdeni az edzéseket, mérkőzéseket játszani, sok néző előtt. Ezek azok a pillanatok, amiket eddig is megbecsültünk, de a járvány lecsengése után, amikor újra minden rendben lesz, még inkább meg fogjuk becsülni. Ahogy sok minden mást is. Eléggé rohanó világban élünk, most otthon mindenki át tudja gondolni a dolgokat – teszi hozzá.

Mint mondja, már maga a közös edzés, a felkészülés is nagyon hiányzik, nem még a hétvégi mérkőzések sora! – De olyan apró dolgokat is ide sorolnék, mint egy labdaátvétel, egy passz, egy kiélezett szituáció… Sokszor nézek vissza korábbi mérkőzéseket, hogy felidézzem, hogy szurkolnak értünk. Nagyon hiányzik a foci, jó lenne már újra labdába rúgni – mondja Márkvárt Dávid.

Megtartani az egyensúlyt

– Az előadóművészeti szcéna állt le leghamarabb, már február végén több koncertet is lemondtak – emlékszik vissza a nehéz időszak kezdetére Szécsi Viktória. A miskolci énekesnő tehát hosszú hetek óta otthon van, „most már elég nehezen viselem”, teszi hozzá.

– Misával (Vihula Mihajlo – a szerző) online dolgozunk, új dalokat próbálunk, szövegeket írunk, új projekteken törjük a fejünket. Igyekszünk tehát már most felkészülni arra, ha egyszer visszaáll az élet a rendes kerékvágásába. Ezekben a napokban, hetekben van idő új repertoárt létrehozni például.

A nehéz időszakban szerencsére érik pozitív megerősítések is az énekesnőt: párja a napokban kérte meg a kezét. – Kettős tehát ez a szituáció számomra, hiszen nagyon örülök az eljegyzésnek, de mellette ott van az is, hogy a járvány felforgatta picit az életemet, a lelki világomat. Hiszen egy művész a színpadon él, és hiányoznak az ott szerzett impulzusok – teszi hozzá.

A hétköznapjait azért igyekszik „rendben” tartani. – Odafigyelek arra, hogy ha egész nap otthon is vagyok, akkor is felveszek egy szép ruhát, kisminkelem magam, mintha mi sem történt volna – fogalmaz mosolyogva.

S hogy pozitív irányban megváltozhat-e az életünk? Szécsi Viki is igyekszik a jó oldalát nézni a helyzetnek. – Nyugodtabbak vagyunk, azt látom. Annyira túl voltunk hajszolva, amit szinte észre sem vettünk. Persze hiányoznak a koncertek, de ha ennek vége, érdemes lesz figyelni az egyensúly megtartására a munka és a magánélet között; hogy mennyit dolgozunk, mennyit megyünk a pénz után, és hogy mennyi időt töltünk a családunkkal, barátainkkal. Azt hiszem, meg tudjuk majd becsülni azt az időt, amit most nem tölthetünk együtt – hangsúlyozza.

Felelősségteljes önvizsgálat

Papp Dénes író, dalszerző, a Kisavas zenekar frontembere úgy fogalmaz, a járvány több rétegű és felelősségteljes önvizsgálatot kíván tőlünk.

– A hétköznapok körülményei új formákat kívánnak, ami életvitelünk újragondolására késztet bennünket. E befelé tekintés talán hosszú távon is lélekformáló hatással lehet a legjobb értelemben. Mindemellett próbatétel a társadalomnak, mivel új berendezkedési stratégiák feltérképezésére sürgeti rendszerszinten – mondja.

Az emberi kapcsolatok véleménye szerint szintén átértékelődnek, jó esetben az odafigyelés és szeretet mentén.

– Az igényeknél napirendre kerül a mértékletesség és az önellátás kérdése például. Összességében szeretném azt hinni, hogy nő annyit az emberi élet értéke, hogy életminőségünkön is érezhetővé váljék, remélhetőleg a meghittség, méltóság, ünnep és valamiféle csoda jegyében – fogalmaz Papp Dénes, aki az olvasóknak küld egy dalt a Kisavas legutóbbi albumáról:

Őszinte vágyakozással

– Hála Istennek nem vagyunk munka és feladat nélkül – mondja Hangóné Birtha Melinda református lelkipásztor. – A mi életünk bizonyos értelemben eddig is home office-ban zajlott, hiszen a parókiákon mindig együtt zajlik a hivatali és magánélet. Ennek a kettősségnek a nehézségével és áldásával eddig is szembesültünk, hiszen az életterünk egyben a munkaterünk is. Persze ez a helyzet mégis más. Most be kellett zárnunk az ajtókat.

Hozzáteszi: a változás, a korlátozás, amit ez a helyzet teremtett az egyházak életében, nagyon érdekes kettősséget jelent. – Nem jöhetnek az emberek a templomba, és mi sem mehetünk személyesen hozzájuk. Ezért másként, eddig kevésbé használt digitális térben kell eljutni az Isten szavára vágyakozókhoz. Úgy érzem, hogy kaptunk egy új lehetőséget, egy nagyobb sávszélességet, egy más felületet, amelyen keresztül beléphetnek hozzánk, és beléphetünk mi az Isten Igéjével otthoni csendességbe, családi közösségekbe. Elveszítettük a személyes közösségek pótolhatatlan örömét, de nyertünk egy kétségtelenül rendkívüli nagy lehetőséget arra, hogy újragondoljuk, újraépítsük családi, baráti, gyülekezeti tereinket. Más szempontok, más értékek szerint. A megszokás helyét az őszinte vágyakozásnak, a felszínesség helyét pedig az igazi, komoly odaszánásnak kell betölteni.

Visszaemlékezik maga is arra, hogy egy fárasztó nap után korábban sokszor mondta: „ezt így nem lehet tovább csinálni”. – És most ez a nehéz helyzet valóban azt mutatja, hogy nem lehet, mert kénytelen mindent átértékelni az ember. Munkát, időt, kapcsolatokat. Mi a fontos és mi a mellékes.

Jézus azt tanácsolja erre nézve, hogy keressük először az Isten országát és igazságát, és ráadásul megkapjuk mindazt, amire szükségünk van. – Mit mondogat olyan gyakran a ma embere? „Nincs időm.” Most kapott! Arra, hogy értékeljen, hogy gyógyuljon, hogy újat kezdjen. Hogy rátaláljon az igazságra, az egyetlenre, amit Isten az ember javára rendelt: szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd felebarátodat, mint magadat. Kérdés, hogy komolyan veszi-e végre a világ ezt az igazságot, mert minden ennek a következménye lesz.

Sorozatunk első részét itt tudják olvasni, a másikat pedig ide kattintva érik el.