Ugrás a tartalomra

Párhuzamosok a körforgalomban találkoznak

police.hu
Utoljára módosítva
2019. május 27. hétfő 16:25
Tény, hogy a közlekedésbiztonság közös érdekünk, tény, hogy párhuzamos közlekedés esetén, ha a két sáv egyre szűkül, ennek megoldása az úgynevezett cipzár-elv, és tény az is, hogy az ittas sofőrök kockázatot jelentenek, főleg, ha szándékosan akadályozzák is a forgalmat.

A rendőrségi tapasztalatok szerint problémát jelent a közlekedőknek, ha a kétsávos út leszűkül, és egy körforgalomban vezet tovább. Ebben a helyzetben a párhuzamos közlekedés szabályai érvényesülnek, tehát mind a két sávot használhatják az autósok, és használniuk is kellene, majd a szűkületnél a cipzár-elvet használva a két sávból felváltva besorolva, ütemesen haladni. Ezzel a módszerrel a járművek haladása is felgyorsul.

A 37-es számú főúton, Miskolc felé haladva az ongai és az arnóti körforgalom közötti útszakaszon május 27-én 7 óra körül egy sofőr járművével az úttest közepén, a felezővonalon haladt, ezzel meggátolta a belső sáv forgalmát. Itt egyébként tábla is felhívja a figyelmet a cipzár-elv alkalmazására, a jelzés arra inti a külső sávban haladókat, hogy segítsék a belsőben érkező autósok besorolását.

A 37-es számú főúton tetten ért sofőrt a rendőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta. A férfival szemben járművezetés ittas állapotban elkövetett bűntett megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított a rendőrség, mivel a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy, aki akadályozza a forgalmat szabályszegést követ el. A folyamatos forgalom érdekében a párhuzamos közlekedés esetén használják a cipzár-elvet és türelmesen vezessenek.

További hírek

Olvasnivaló