Ugrás a tartalomra

A sáros tereppel is megküzdöttek

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2021. december 01. szerda 10:38
Az elit mezőnyben Schmidel Regina és Búr Zsolt győzelmét hozta a hétvégi Kométa Cyclocross Challange sorozat harmadik állomása, a HOTE Sportegyesület szervezésében megvalósult Borsodcross kerékpárverseny.
Mocsári László képgalériája

Ezúttal is látványos versenyt, hatalmas küzdelmet hozott az egyetemi körcsarnok környékén megrendezett Cyclocross Challange kerékpárverseny. A viadal specialitásának eleget téve aszfalton kezdtek a rajthoz állók, majd a technikás vonalvezetésű pályán, az életkori kategóriák alapján, más és más távot teljesítettek a versenyzők.

Az U19-es mezőnyben a bükkszentkereszti Takács-Valent Márk lett az első, a sorozat korábbi állomásain egy második és egy első helyet begyűjtő DVTK versenyző, Mindszenti Ákos előtt.

A népes mezőny összesen 23 kategóriában mérte össze erejét a klasszikus, sáros, mély talajú cyclocross pályán. A négyállomásos sorozat két fővárosi versenyt követően érkezett Miskolcra, de még nem ért véget erre az esztendőre a versenyek sora, ugyanis december 18-án újra Budapesten küzd majd a mezőny, a kőbányai bringaparkban zárják küzdelmüket a cyclocross challange résztvevői.

További hírek

Olvasnivaló