November 4-én különleges élmény részesei lehettek azok, akik időben váltottak jegyet a színházba.

Vasgyár, gumi pitbull maszk, beteg kisfiú, Eins Zwei Polizei, Thunderstruck, Candy Shop, vasazó romák, váteszholló, bukolika.

A teátrum 200. évadára kiírt drámapályázat (megosztott) győztes darabját mutatták be. A miskolci szerzőpáros műve a város mögötti városról szól, a feldolgozhatatlan, kiköphetetlen múltat igyekszik feldolgozni, kiköpni. Zemlényi Attila és a tavaly elhunyt Kabai Lóránt hexameterekre hangolva ír Miskolc kollektív traumájáról. Az eredetileg olvasásra szánt anyagot a Miskolci Nemzeti Színház 200. évadára kiírt drámapályázat miatt hangolták át színpadi művé. A koncepció sikeres volt, a városdráma megosztott első helyet nyert. Ennek egyik eredményeként szcenírozott felolvasó színházi formában – nyolc színész és egy DJ közös munkája mentén – bemutatták a közönségnek is.

- Teljesen el voltam veszve. Az előadás azzal kezdődött, hogy az egyik szereplőnek, Aurorának üzenek egy szerzői videóban. Tulajdonképp ez indítja be a cselekményt. Különös izgalom járt át már ettől is - mesélt a bemutató tapasztalatairól Zemlényi Attila, aki azt is elmondta, az előadás kapcsán Béres Attila színházigazgató úgy fogalmazott: „ma színpadi szerzőt avatunk”.

- Hálás vagyok, hogy az életemben elhangzott ez a mondat. Az pedig, hogy a leírt szavak új életre kelnek a nyelvi térben, interakcióba kezdenek a nézőkkel, kibontakozik a vasgyár traumája. Miskolci szerzőként a helyi színházban látni a darabodat unikális. Túl nagy számban nem volt ilyen debütálás a teátrum eddigi 200 évében. Ez meg is látszott rajtam: a feleségem szerint az előadás első feléig szaporán lélegeztem és jeges volt a kezem. Úgy hiszem, ez mindent leír az állapotommal kapcsolatban – emlékszik vissza a szerző, aki azt is leírta, hogy Kabai Lóránttal miért fogtak neki a mű megírásának.

- A Vasgyárnak van egy hihetetlenül nyomasztó hangulata, amit Tarkovszkij zónájához lehet leginkább hasonlítani. Ebben a környezetben tartottunk fiatal művészpalántáknak alkotói táborokat Lórival. Hamar megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk írni a helyről. Ehhez, mint a legnagyobb tragédiákhoz általában a legmagasztosabb forma illett, hexametereket kezdtünk gyártani. Egymásra reflektálva dolgoztunk, amikor valaki elkészült egy résszel, mindig átküldte a másiknak, aki onnan folytatta. Később került csak képbe a drámapályázat, ami új lökést adott ennek az egész munkának – mondta portálunknak Zemlényi Attila.

Az eklektikus gyászfeldolgozást Fandl Ferenc színművész állította színpadra. Hogy valós igények mentén született a mű, mutatja, hogy a második, decemberi előadásra is egy nap alatt elfogytak a jegyek.

- Ha nagy szavakat szeretnék használni, azt mondanám, műfajt teremtettünk, bár nyilván volt már hasonló előadás a magyar színháztörténetben. Mégis, van valami egyedi íze a Vasgyári eklógáknak – fogalmazott Fandl Ferenc, aki továbbra sem definiálja magát rendezőnek.

- Korábban, Halasi Imre igazgatósága alatt már volt két hasonló munkám: egy beavató színházi előadást készítettem a Szentivánéji álomból, valamint Karol Horák Rozsdás eső című darabját vittem színre Barta Mária Viola főszereplésével. Mindkét esetben – ahogy a Vasgyári eklógák kapcsán is – úgy fogalmaznék a rendezés szó helyett, hogy az én ízlésem dominált az előadás fölött, de mindegyik közös munka volt. Az eklógáknál annyi a különbség, hogy már korábban ismertem a szöveget, mint a többiek, így kicsit mélyebb a kapcsolatom vele.

Fandl Ferenc úgy fogalmazott, hogy amit kaptak a darabhoz a színháztól, annál nem is kellett nagyobb támogatás.

- Elhitték nekem, hogy amit én gondolok az anyaggal kapcsolatban, az működőképes. A művet már több alkalommal felolvastuk a közönségnek. Amikor kiderült, hogy szcenírozott olvasói színház formájában is életre kelthetjük, másképp kezdtem hozzáállni a darabhoz. Korábban a nyelvezettel és a történettel szerettük volna inkább megismertetni a nézőket, kevéssé ástunk a karakterek mélyére. Úgy érzem, most jobban kidomborodnak a szereplők. A díszlet és a jelmez még mindig csak jelzésszerű az előadásban, mégis jobban belehelyezzük a nézőket az atmoszférába.

A Vasgyári eklógák színre vitelének lehetséges buktatóit frappáns példával ábrázolta a rendező.

- A Sárkány útja filmben van az a jelenet, amikor Bruce Lee és Chuck Norris ellenfelekként találkoznak, és – felkészülve a küzdelemre – leveszik a felsőjüket. Egy interneten terjedő videó rámutatott, hogy egy ilyen klasszikus, feszültséggel teli jelenetet is mennyire el lehet rontani egy oda nem illő zenével. Az említett videó alá például George Michael egyik szerelmes számát rakták be, és máris más töltetet kapott a jelenet, amiben két férfi vetkőzik. Ilyen formán a különböző szcenikai elemekkel - mint a díszlet, a tér, a zene - el lehet terelni a néző hangulatát egy hamis irányba, de ugyanígy erősíthetik is az előadást.

Fandl Ferenc szerint a kreativitáson volt a hangsúly.

- A kollégák áldozatos munkája sokat segített, hogy formát öltsön a darab. Nekem talán könnyebb dolgom volt a szöveggel, mert az elejétől végigkövethettem a mű születését. Zemlényi Attilával sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne színpadra vinni. Debütáns színpadi szerzőként neki is újszerű volt ez a munka. Nem felejtem el, amikor megkaptam tőle a következő SMS-t:

„Leírtam egy szót, amit ezelőtt még soha:

»Függöny«”.