Egyház
A katolikus egyházban különös jelentőségű az oltáriszentség, amelyet a Megváltó megnyilvánulási formájának tartanak.
Világklasszis dicsőítő zenekarok érkeznek június 1-jén, a budapesti Puskás Arénát követően Miskolcra.
A rózsafüzér imádság megtisztító erejére hívja fel a figyelmet ezzel a tematikus hónappal a katolikus egyház.
A Miskolci Zsidó Hitközség az elmúlt években újította fel a Kazinczy utca 7. szám alatt található rituális fürdőt.
Zsúfolásig megtelt a Szent István tér szombaton az Északi Evangélikus Egyházkerület missziói napján.
Idén Miskolc ad otthont a Találkozó Veled elnevezésű nagyszabású rendezvénynek.
Az ingyenes tanfolyam célja, hogy élő hitű, a Szentírást jól ismerő gyülekezeti szolgálókat képezzenek.
Ünnepre készül a Tokaji borvidék. Május 25-26-án a monoki Sarlós Boldogasszony plébánia és a Szent Orbán 1771 Egyesület szervezésével rendezik meg a Tokaji Szent Orbán Zarándoklat, amikor a szőlő, a bor, a szőlészek, borászok, kádárok védőszentjének Monokon őrzött csontereklyéje bejárja Tokaj-Hegyalját, és a zarándokok együtt kérik Szent Orbán áldását a borvidéken élő emberekre, munkájukra, földjeikre.
A legtöbbeket a hála, vagy valamilyen lelki szándék indítja arra, hogy végigjárják a gyalogos zarándokutat.
"Az ember él, kenyeret eszik és remél, várja hogy elmúljon a tél, hogy egy padon a napba üljön és fölpiruljon még a vér."
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!