Havária
Egy hatalmas, 46 méter magas jéghegy sodródott a Kanadához tartozó Új-Fundland és Labrador tartomány egyik kisvárosának, Ferrylandnek a partjaihoz.
Teljes terjedelmében ég egy 1800 négyzetméteres gumi- és műanyaggyártó üzemcsarnok szombat délután Jászladányban – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyszínen tartózkodó szóvivője az MTI-vel.
Az országban csaknem 350 kilométeren rendeltek el árvízvédelmi készültséget – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.
Legalább tizennégy ember halálát okozta vasárnap a heves esőzések által kiváltott földcsuszamlás az észak-kolumbiai Portachuelo településen – jelentette a helyi sajtó.
Leégett az egykori István-malom épülete kedden Békéscsabán – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Sérültekről nincs információ. A behir.hu portál szerint 1915-ben egyszer már pusztított tűz a malomban.
Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép szombat délután a Börgöndi Repülőtéren - közölte a rendőrség.
A biztonsági helyzetre való tekintettel a főváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak miséket vasárnap Srí Lankán – közölte csütörtökön Edmund Tillakaratne atya, a colombói katolikus egyházmegye szóvivője.
Világháborús robbanótest hatástalanítása miatt lezárják és kiürítik ma a budapesti Bozsik Stadion környékét. A XIX. és a XVIII. kerületben forgalomkorlátozásra kell készülni, ez a közösségi és a vasúti közlekedést is érinti.
Égő lakásból mentett ki egy mozgássérült idős asszonyt egy szolgálatból hazafelé tartó pénzügyőr Miskolcon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársa éjszakai szolgálatát követően, a hazafelé vezető úton figyelt fel az egyik szomszédos házból kiömlő fekete füstre. Bement a lakásba és az ott lévő mozgássérült idős asszonyt kivitte az utcára, majd áramtalanította az épületet.
Kigyulladt egy társasház egyik kilencedik emeleti erkélye Miskolcon, a Vörösmarty Mihály utcában szombaton hajnalban.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!