Környezet
Hétfő reggelre szinte mindenhol pára, köd képződik, helyenként ködszitálás, illetve ónos szitálás is kialakulhat, csak a magasabb hegycsúcsaink emelkedhetnek a ködtenger fölé.
Napsütéses, kissé fátyolfelhős égre számíthatunk csütörtök reggel. A levegő minősége pedig változatos képet mutat.
Idén 21. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, melynek keretében Miskolcon második alkalommal vetítenek majd filmeket november 15-étől a Művészetek Házában.
A fagyos hajnal után kedden sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk.
A MiReHu Nonprofit Kft. kampányt indít az élelmiszerpazarlás csökkentéséért az Európai Hulladékcsökkentési Hétre való felkészülés részeként, amely november 16. és 24. között kerül megrendezésre.
Nyílt napot tartott a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol a sétáé és az ismerkedésé volt a főszerep.
A katasztrófavédelem április 1-től október 31-ig üzemeltette a viharjelzőrendszereket a Balatonon, a Velencei-, a Tisza- és a Fertő tavon.
A novemberre jellemző néhol ködös, vagy felhős égbolt várja a temetőbe látogatókat. A városnak szinte az egész területén jó a levegő minősége.
Csigafutam, akadályverseny boszorkányoknak, tökfaragás, játszóház, kézműves és gasztronómiai programok: mindezt fogyatékkal élő animátorok biztosították a Szimbiózis Alapítvány diósgyőri telephelyén.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!