Kultúra
Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozata keretében a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében számos program várta az érdeklődőket, többek között az "Olvasók királya, királynője"-vetélkedő eredményeit is kihirdették.
A nagy sikerű Ernelláék Farkaséknál és a Kálmán-nap című magyar mozifilmek és színházi produkciók alkotói Miskolcra érkeznek.
Kohászati bemutatókkal, látványcsapolással és tiszteletbeli kohász-avatással kezdődött a nap, és sok jó programmal folytatódott, a Múzeumok Őszi Fesztiváljának keretein belül megvalósított eseménysor.
Népszerű fotótéma volt a Szemere utca a múlt században, ami nem véletlen, hiszen sokáig erre haladt az egyetlen, a város észak-déli tengelyén áthaladó útszakasz.
A névadó halálának 20. évfordulója alkalmából, a megszokott öt nap helyett idén nyolc napig hallgathatjuk a csodálatos egyházi énekeket a különböző kórusok előadásában.
Október 21-én, hétfőn este héttől a miskolci szimfonikusok koncertjén Debussy Kis szvitje mellett Ravel G-dúr zongoraversenye és Bizet-Scsedrin Carmen-szvitje is felcsendül majd a Művészetek Házában.
Az 55 éves Kaláka Együttes a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és telt házzal ünnepelte születésnapját Miskolcon az Ady Endre Művelődési Házban.
Új kisregénnyel jelentkezett Utry Attila, a Ragozinka – legenda és valóság című kötet a Kráter Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Ez a szerző tizenötödik, egyben a Ragozinka-trilógia záró kötete, ami évezredek óta aktuális kérdésekre, alternatívákra keresi a választ. Hogyan sikerült eddig szembeszállni a kreatív kisebbségnek (a jók) a szodomita Káinista többséggel (a gonoszok), és milyen eredménnyel?
Hatvan évvel ezelőtt, 1964. október 4-én kezdődött Miskolc legendás kulturális helyszínének, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Központnak a története.
Ascher Tamás vérben tocsogó, piszkos bajnokot szentel a Kamaraszínházban. A Nyugat császára fotós próbáján jártunk.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!