Miskolc
Érdemes az esernyőt magunknál tartani a következő napokban is, hiszen szinte menetrend szerint érkeznek délutánonként a záporok, zivatarok.
A miskolci kötődésű énekes Légtérkép című új albuma május végén jelenik meg, melyet június 7-én az Akvárium Klubban mutat be. A lemez megjelenése előtt az énekes már kiadta az album egyik dalához készített animációs klipet.
A látássérültek életvitelét szolgáló digitális nagyítókat adományozott a Miskolci Angyalok Rotary Club kedd este.
A DVTK tanulmányi ösztöndíjra ebben a tanévben nyolcvanhat miskolci diák nyújtotta be a pályázatát, közülük a kuratórium a versenyeredmények és a szaktanárok javaslatai alapján választotta ki a legjobb teljesítményt nyújtó hatvan diákot.
Több mint hatvan százalékkal csökkent a fecskeállomány hazánkban, ezért minden fecske és a fészkeik is védettek.
A kardiovaszkuláris betegségek tekintetében elengedhetetlen a prevenciós és rehabilitációs tevékenység, amelyből jelentős részt vállal a civil szervezet.
Lassan itt az esküvői szezon. Ennek előzeteseként mutatunk pár klassz legénybúcsús szórakozást, amik Miskolcon is elérhetőek.
Pár nap múlva újult elánnal csobbanhatunk Selyemrét és a Barlangfürdő szabadtéri medencéibe.
A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a mezőkövesdi férfit, akitől 42 pakk, alufóliába csomagolt új pszichoaktív anyagot foglaltak le – olvasható a police.hu portálon.
Az édesipari lisztesáruk, vagyis a kekszek, péksütemények drágultak leginkább tavaly, de más termékek ára is sokat emelkedett.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!