Politika
Az orosz-ukrán háború első évfordulóján indították útnak az Asszonyok a békéért kezdeményezést a vármegyeházán.
Eddig csupán hat háziorvos írta alá az ügyeleti szerződést Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – tudta meg az Index az Országos Mentőszolgálattól. A KSH adatai alapján mindez azt jelenti, hogy a szakemberek kevesebb mint két százaléka bólintott rá az új ügyeleti struktúrára.
A brit Munkáspárt vezetőjével, Sir Keir Starmerrel találkozott Londonban, a parlament épületében a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke szerdán.
A tájban kell megtartani a meglévő vizeket - mondta a víz világnapja alkalmából rendezett szerdai, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.
A magyar kormány ismét a parlament elé terjeszti az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását. A döntéshez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Ha államosítják a rendelőket, ha nem az önkormányzat felel értük, az egész rendszer össze fog omlani - mondta szombati, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció fővárosi frakcióvezetője.
Azokkal a szankciókkal – hangzott el Szilágyi Szabolcs pénteki sajtótájékoztatóján –, melyeket rendre megszavaznak a fideszesek is az EU-ban. Az okokat a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője szerint sokkal inkább a kabinet elhibázott gazdaság- és energiapolitikájában kell keresni.
Az LMP felháborítónak tartja, hogy a kecskemétiek semmilyen tájékoztatást nem kapnak a városukba tervezett akkumulátorgyárról. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Bakos Bernadett ezért a külgazdasági és külügyminisztertől vár választ a felvetődő kérdésekre - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a politikus.
Adópolitikája megváltoztatására kérte a kormányt az MSZP alelnöke csütörtökön.
A harmadik világból érkezők munkavállalási szabályainak szigorítását, az ezeket enyhítő tavaly nyári kormányrendelet visszavonását sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom szakpolitikusa.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!