Vélemény
Nicolas Sarkozy volt francia elnök megvédte „barátját”, Orbán Viktort, és a megegyezés mellett foglalt állást az Európai Unóban.
Az 1789-es francia forradalom előtt született liberalizmus kimúlik, ha nem reformálják meg sürgősen. Mindegy, hogy nyertes volt előtte, vagy vesztes, de véget fog érni, mert elsodorja a választói cunami.
Melyik magyarországi egyetemnek van a legszebb campusa? A miskolciak már sokszor bizonyították, hogy össze tudnak fogni egy jó ügy érdekében, tegyük meg ezt most is, az egyetemünkért!
Az utóbbi időben kevesebbet jártunk a miskolci konyhaművészet háza táján, hiszen a Farsangon kielégítettük a miskolci gasztronómia iránti szenvedélyünket, és adtunk az élvezetnek (már, ami a falatozást illeti). Így itt volt már az ideje, hogy egy újabb miskolci gyöngyszemet mutassunk be, hogy újra nyakunkba vegyük a várost, és együnk egy igazán jót, úgy miskolciasan.
A miskolci konyhaművészet csillagainak felkutatása során jártunk már a város különböző pontjain: ettünk már csülköt, halat, tengeri herkentyűs tésztát, pizzát, levest, palacsintát, de még egyszer sem kényeztettük magunkat boldogsághormont termelő édességgel. Lassan szürkére vált az idő, egyre hűvösebbek a napok, így ráfér a kis lelkünkre, hogy kényeztessük: lássuk, melyik a legfinomabb Desszert(em) Miskolcon!
Miközben a Pantheonban október 29-én a Clemenceau emlékének adózó kiállítást meglátogatta E. Macron bőségesen idézett az „1918-as Győzelem Atyjától”: „Ezekben a mély változásoktól való félelemmel és szorongásokkal jellemezhető órákban ki kell tudni tartani!”. Az államfő hozzátette: „Azt a Franciaországot képviseli, amely nem hódol be”.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!