A Miskolci Szimfonikus Zenekar Mesefilmfónia című koncertje ugyan június 29-én lesz, tehát csak több hónap múlva, mégis érdemes mihamarabb beszerezni rá a jegyeket, mert már több mint négyszázat eladtak a mintegy kétezerből.
A nagyböjti városi keresztút szertartását vasárnap tartották meg a Szent Anna templomtól indulva. A hívek a hagyományoknak megfelelően a Mindszenti templomig vonultak.
Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen csoport és a Miskolci Egyetem Modern Filológiai Intézete, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vöröskereszttel karöltve tavaszi tartósélelmiszer-gyűjtést szervez a rászorulóknak.
Március 30-31-én rendezték meg az olaszországi Tormezzoban a 37. Nemzetközi Judo Kupát, melyen tíz ország negyvenhét egyesületének négyszázöt versenyzője vett részt. A DVTK SE judo szakosztályát 16 versenyző képviselte a megmérettetésen, melyen öt arany, három ezüst és négy bronz érmet szereztek.
Volt telitalálat az e heti hatos lottón; az egyetlen hat találatos szelvény nyereménye 1 688 365 935 forint – derül ki a Szerencsejáték Zrt. MTI-hez eljuttatott tájékoztatójából.
„Miskolcnak van egy meseországa, ahol nem azok a törvények léteznek, mint általában a világban” – kezdte beszédét Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke szombat este. A korábbi évekhez hasonlóan idén is Jótékonysági Bált rendezett az alapítvány a Népkerti Vigadóban, ahol 365 ezer forint gyűlt össze, ehhez a Fux Zrt. nevében Barkóczi István 150 ezer forintot ajánlott fel az este során.
Megújult a miskolci zsidó közösség vezetése. Szlukovinyi Péter elnökkel beszélgettünk nagy tervekről, felújításról, programokról, egyáltalán a fejlődés lehetőségéről, ami ebben a ma már maroknyi csoportban rejlik. Fontosnak tartják a várossal való együttműködést.
Holttestet találtak a tűzoltók vasárnap reggel Pakson, egy kiégett házban – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Az 1821-31. között vívott görög szabadságharc a dél-európai nemzet sikeres felkelése volt, amelyben kivívták szabadságukat az Oszmán Birodalommal szemben. Ezzel a görögök voltak az elsők, akik képesek voltak elszakadni és függetlenné válni a törököktől. Erre emlékeznek minden év március 25-én, a Függetlenség Napján – Miskolcon is.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mintegy 1500 négyzetméteren csaptak fel a lángok.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!