Korszerű környezetben, modern felszerelésekkel dolgozhatnak a szirmabesenyői Központi Konyha alkalmazottjai. Az épületet kívül-belül teljesen felújították, de bővítettek is rajta. A munkavégzés rugalmasabb lett. Naponta 400 adag ebédet készítenek el, amik a helyi bölcsődések, óvodások, iskolások illetve szépkorúak asztalára kerülnek.
A több éves hagyománynak megfelelően idén is egy ünnepség keretében gratulált a BOKIK vezetése a Szakma Sztár verseny döntőjébe bejutott diákoknak. A szakmák kiválóságait ezúttal az Avalon Park konferencia termében köszöntötték pénteken.
Egy ifjúsági hangversenysorozat utolsó állomása volt pénteken a Komlóstetői Általános Iskolában. A gyerekek a barokktól a kortárs zenéig hallhattak darabokat és ismerhették meg a különböző korszakok zeneirodalmát.
A Létkérdések című sorozat keretein belül újabb találkozót tartott a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Klub Miskolc csütörtökön a Tudomány és Technika Házában.
Megrendezték az első Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyt csütörtökön és pénteken a Miskolci Egyetemen. Az évekkel ezelőtt szinte hobbi szintjéről indult megmérettetés mára már nyolc jogi kart mozgat meg az országban.
A Miskolci Járásbíróság és a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium között létrejött együttműködési megállapodás részeként pénteken egy gépíróverseny keretében mérhették össze tudásukat az iskola legkiválóbb diákjai.
Budapestre látogat a DVTK labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 26. fordulójában szombaton. A piros-fehérek az MTK vendégei lesznek.
Tízéves a Miskolci József úti Óvoda Dózsa György úti Tagóvodájának tehetséggondozó programja, az itt folyó munkát országosan is elismerik. Pénteken bemutató előadáson adtak bizonyosságot tehetségükről a felújítás előtt álló óvoda fiatal tehetségei.
Március 30-án, szombaton reggel 6 és este 10 óra között villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek Diósgyőr városközpont és Felső-Majláth között.
Ünnepséggel emlékeztek meg a lengyel-magyar barátság napjáról az Avasi Gimnáziumban csütörtökön, hogy megtartsák a hagyományt. Bárcziné Sowa Halina, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében úgy fogalmazott, akárhol is vagyunk a világban, fontos ismernünk a gyökereinket.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!