Csapatsport
A legkisebb korosztály fantasztikus hangulatú versenye a Játékos Sportverseny Diákolimpia, melynek országos döntője zajlott a hétvégén Székesfehérváron.
Szoros mérkőzést játszott hazai pályán a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabdacsapata.
Legkésőbb januárban szeretnék átadni a világesemények lebonyolítására is alkalmas új, multifunkciós csarnokot. A háromszintes és 3500 fős csarnokot elsősorban a DVTK női kosárlabdacsapat és annak utánpótlása használja majd. A beruházást a kormány és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége finanszírozza, és mintegy 5 milliárd forintba kerül.
Először maradt pont nélkül a DVTK Jegesmedvék a Tipsport Liga középszakaszában. A HC07 Detva elleni mérkőzésen kétszer is sikerült megszerezni a vezetést, de a vendégek kétszer is egyenlítettek és Gaspar harmadik góljával a győzelmet is megszerezték. A keddi játéknapon a másik két rájátszásra hajtó csapat is vereséget szenvedett, így a táblázaton nem történt komolyabb változás.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét.
Az A csoportban a PannErgy-Miskolci VLC, az FTC, a Szolnok, és az UVSE jutott a felsőházba a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapja után.
Ötven adag egytálételt készítettek a rászorulóknak. A röplabda csapat főztjét a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete vette át és osztotta ki.
Tizedik alkalommal, tizenöt általános iskolás csapat részvételével rendezték meg a hagyományos Breki Kids elnevezésű terematlétikai diákversenyt Miskolcon - tudtuk meg Soós Istvánné szervezőtől.
A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 22. fordulójában hazai pályán a PEAC együttesét fogadta az Aluinvent DVTK. Ha nem is a legjobb játékkal, de végül is magabiztosan Cziczás László gárdája kerekedett felül ellenfelén, és 88-82-es győzelmével a vasárnapi Sopron elleni rangadó eredményétől függetlenül megszerezte az alapszakasz második helyét.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!