DVTK
Most nem sikerült meglepni vendégként a címvédő fővárosiakat, Boli gólja döntött.
Budapesten rendezték a Killik László Női K&H Magyar Kupa 2021-es kiírásának nyolcas döntőjét. Az Aluinvent DVTK a Győr és a PEAC együtteseinek legyőzését követően az aranyéremért szállhatott harcba a címvédő Sopron Basket ellen. A mérkőzésen végig hatalmas szívvel küzdöttek a piros-fehérek, de végül fejet kellett hajtaniuk az esélyesebb Sopron előtt, amely 79-56-ra győzött. Mindez azt jelenti, hogy az Aluinvent DVTK öt esztendő elteltével játszhatott újra kupadöntőt, ahol ezúttal az ezüstérmet szerezte meg.
A Női Röplabda Extraliga negyeddöntőjében harmadszor mérte össze az erejét a DVTK és a Fatum-Nyíregyháza csapata. Ahogy az előző két találkozón, úgy ezen sem történt meglepetés. A bajnoki címre hajtó házigazdák érvényesítették nagyobb tudásukat és 3:0-ra nyerték meg az összecsapást. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc ezzel véget ért, szabolcsiak a legjobb négy csapat közé jutottak, míg a piros-fehérek az alsóházi rájátszásban folytathatják a szereplésüket.
A sereghajtó Diósgyőr ugyan kétszer is vezetett, végül 2-2-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A Killik László Női K&H Magyar Kupa elődöntőjében az Aluinvent DVTK a PEAC együttesével találkozott Budapesten. A nem túl magas színvonalú találkozón a piros-fehérek végig kontrollálták a játékot, és megérdemelten győztek 50-45-re, így öt esztendő elteltével újra bejutottak a kupadöntőbe.
A Női Röplabda Extraliga negyeddöntőjében a Fatum-Nyíregyháza együttesét fogadta a DVTK. Toma Sándor csapata mindent megtett, hogy méltó ellenfele legyen a bajnoki cím várományosának, de a szabolcsiak nem ismertek kegyelmet és 3:0 arányban győztek.
A DVTK labdarúgó csapata a soron következő bajnokin pénteken este, itthon csap majd össze a kövesdi csapattal. A borsodi rangadón nagy szüksége lenne a Diósgyőrnek a győzelemre. Ugyanis a három pont megszerzése és a tabellán való feljebb jutás a tét.
A Killik László Női K&H Magyar Kupa nyolcas döntőjét rendezik Budapesten. A nyitó nap második találkozóján az Aluinvent DVTK az UNI Győr MÉLY-ÚT együttese ellen csapott össze legjobb négy közé kerülésért. Földi Attila lányai végig hittek magukban, és nagyszerűen küzdve 74-71-re diadalmaskodtak a kisalföldiek felett.
A legutóbb döntős Mezőkövesd saját pályáján legyőzte a Diósgyőrt, ezzel bejutott a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyeddöntőjébe.
A Női kosárlabda NB I. A-csoport 13. fordulójában Monoron lépett parkettára az Aluinvent DVTK csapata. A házigazda Cegléd jól küzdött, de ezen a napon ez kevésnek bizonyult a piros-fehérek ellen, akik magabiztosan 78-65-re diadalmaskodtak a Pest megyei csapat ellen - áll a dvtk.eu-n.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!