Ugrás a tartalomra

Aranyérmet nyertek a Földes diákjai a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián 

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. május 25. szombat 10:44
A Földes Ferenc Gimnázium „42” elnevezésű csapata kilenc másik teamet megelőzve jutott fel a csúcsra a harmadjára megrendezett versenyen.
Képgaléria: Juhász Ákos

Az idei Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiát (IIOT) május 11-én rendezték meg Szíriában, amelyen a Földes Ferenc Gimnázium mellett egy másik magyar iskola csapata is részt vett. Szíria biztonsági és geopolitikai helyzete miatt azonban a magyar diákok nem utaztak ki a helyszínre, hanem online vettek részt a megmérettetésen egy közös magyarországi helyszínről.

A győztes csapat egy kilencedikes és három tizenegyedikes speciális matematika tagozatos földesista diákból állt össze. Név szerint: Koós Andor, Molnár István Ádám, Nagy Martin és a legfiatalabb, Szörényi Zalán András. Mind közül a legtapasztaltabb versenyző Molnár István Ádám, aki már 4 egyéni és 2 csapat diákolimpián is előkelő eredményekkel szerepelt, mondhatni: van gyakorlata a versenyhelyzetek kezelésében. Rajta kívül Nagy Martin is benne volt abban a csapatban, amely bronzéremmel tért haza a két évvel ezelőtt megrendezett IIOT-ről. A fiúk szerint a mostani siker az alapos felkészülésen és a jó csapatmunkán múlt.

A diákoknak négy órájuk volt a kilenc feladat megoldására, amelyből hatot adtak le a verseny végéig. Nagy Martin elmondta, hogy a kérdéseket nehézségi szintek szerint osztották el egymás között, de ha kellett, segítettek is egymásnak, hiszen szabály szerint a feladatokat egymással együttműködve kellett megoldaniuk, ezt követően pedig a megoldásokat az online kiértékelő rendszerben kellett leadniuk. Szörényi András Zalán szerint sikerült mindenkinek a tudásához mérten elosztani a feladatokat, amelyek középpontjában az algoritmusok kitalálása és helyes kódolása állt. Egy feladat minél komplikáltabb volt, annál több pontot ért. – Az egyik legnehezebb a Grasshopper volt. Ezt egyik csapat sem tudta kimaxolni – emelte ki Molnár István Ádám, aki beszélt a vizsga szabályzatáról is, ami szerinte nagyon szigorú volt, hiszen semmilyen segédeszközt nem használhattak, még saját tollat és írásos segédanyagot sem (kivéve az angol-magyar szótárt), a számítógépet is csak arra, hogy a megoldást leadják, pedig csalni, ha akartak volna, akkor is képtelenség lett volna. Szerinte a feladat is sok volt, nem nagyon lehetett bennük elmélyülni, ezért az átlagosnál gyorsabban kellett dolgozniuk. Ennek ellenére azonban Koós Andor az eredmények tükrében úgy véli, hogy sikerült jó megoldásokat produkálniuk.

Csató Endre, a gimnázium informatikai felkészítő tanárának meglátása szerint az évek óta szisztematikusan tartó komplex és több tanár által végzett felkészítő munka és gyakorlás most hozta meg a gyümölcsét. A diákok különböző szakkörökre és előkészítőkre járnak, valamint az interneten elérhető előző évi feladatokkal edzik magukat. A folytonos gyakorlásra szükség is van, hiszen a verseny bizonyos részei egyetemi, vagy attól magasabb szintűek. Ráadásul nem csupán az informatika terén kell megállni a helyüket a diákoknak, hanem matematikából is jó alapokkal kell rendelkezniük és angolul is jól kell érteniük, hiszen a feladatok szövege, amit helyesen kell értelmezniük, angol nyelvű. Mindezek mellett olyan fontos személyes tulajdonságokkal is rendelkezniük kell a diákoknak, amelyek alkalmassá teszik őket a csapatmunkára, mint például egymás ismerete, bizalom a másik iránt, meggyőző képesség és segítőkészség. – Ezért erre a nemzetközi szinten elért kimagasló eredményre nem csupán az iskola és Miskolc, hanem az egész ország is büszke lehet – hangsúlyozta.

A tervek szerint a csapat együtt marad és jövőre is elindul majd a rangos versenyen. A legközelebbi megmérettetése június 23-tól 29-ig Molnár István Ádámnak lesz, aki hazánkat képviseli a Közép-európai Informatikai Diákolimpián, majd szeptember 1-től 8-ig a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!