Ugrás a tartalomra

Az előválasztást értékelték

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. október 19. kedd 17:51
Nagy-Korsa Judit és Szarka Dénes szerint az előválasztást követően az ellenzéki pártoknak arra kell koncentrálni, hogy megóvják az összefogást, mert csak így sikerülhet tavasszal a kormány-, rendszer- és korszakváltás.
Fotók: Horváth Csongor

Amellett, hogy több százezer embert megmozgatott, számos tanulsággal is szolgált Magyarország első ellenzéki előválasztása – erről beszélt keddi sajtótájékoztatóján Nagy-Korsa Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) megyei képviselője, és Szarka Dénes, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Nagy-Korsa Judit úgy fogalmazott: körülbelül tíz olyan megye van az országban, köztük Borsod-Abaúj-Zemplén is, amelyek az elmúlt harminc év vesztesének tekinthetők. Főként az itteni a településeken élők azok, akik az előválasztás során is a leginkább változásra voksoltak.

– Azok az emberek, akik a Demokratikus Koalíció progresszív baloldali programjára szavaztak, egy baloldali változást várnak. Olyan lehetőséget, hogy végre ők is fontosak legyenek, hogy végre egyenlő esélyeik legyenek, keressenek annyit, mint a nyugat-dunántúliak – mondta Nagy-Korsa Judit, aki hozzátette: a következő időszakban már arra kell koncentrálni minden józanul gondolkodó embernek, ami ennek a megyének és a régiónak is felemelkedést hoz. 

– Az ellenzéki előválasztás komoly felhatalmazás a győztes jelölteknek, de egyben óriási felelősséget is jelent – erről már a Jobbik önkormányzati képviselője beszélt. Szarka Dénes köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek Magyarország első országos előválasztásán: azoknak is, akik vették a fáradtságot és a bátorságot arra, hogy elmenjenek az előválasztási sátrakba és szavaztak a számukra szimpatikus jelöltekre, és azoknak is, akik ott dolgoztak heteken keresztül, ha esett, ha fújt. 

– Most következik az az időszak, amikor a legnagyobb felelőssége éppen a győzteseknek van, hiszen mindenkinek, aki ebben a folyamatban részt vett, most az a feladata, hogy beálljon a győztesek mögé és támogassa őket. Ugyanakkor a győztesek felelőssége az, hogy vigyázzanak az összefogásra, hogy vigyázzanak arra az egységre, ami most kialakult, és ami most megedződött ebben az időszakban és győzelemre vigyék ezt az ügyet, hogy végre valóban nemcsak kormányt, de rendszert és korszakot is tudjunk váltani – hangsúlyozta.

Szarka Dénes hozzátette: a lehető leghatározottabban elítél minden atrocitást, ami az elmúlt időszakban az előválasztási sátraknál történt, de azokat is, amelyek a fideszes aktivistákat érték úgy Miskolcon, mint az ország bármely pontján.

„Nagy a tét, és sosem látott feszültség lesz úrrá az országon, de nagyon fontos hogy vigyázzunk arra, hogy ne torkoljon ez sehol, semmilyen oldalról erőszakba. Arra szólítok fel mindenkit, aki bármilyen formában részt vesz a jövő évi választáson, hogy tegyen azért, hogy elejét vegyük az erőszak elharapódzásának" – zárta. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke