Ugrás a tartalomra

Édesapja falujáról írt könyvet Csontos László

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. december 15. vasárnap 16:34
A kötet három hete jelent meg és a szerző elmondása szerint olyan népszerű, hogy a december közeli dedikálásra külön félre kellett rakni példányokat.

Élet a határon – Tornaszentjakab: ezt a címe Csontos László író, újságíró legújabb, hetedik könyvének, melyet szerdán mutattak be a Géniusz Könyváruházban. Az eseményről szóló tudósításunk itt olvasható, a szerzővel azonban a dedikálás előtt a helyszínen volt módunk beszélgetni. A szerző lapunknak elmondta, azért írta azt meg, mert apai ágon oda valók az ősei és a rokoni kötődés miatt személyesen is jól ismeri.

- Ahogy József Attila, koszorús költőnk is írta, „A hetedik te magad légy!” Ezt én is megfogadtam, ezért személyesen is kapcsolódik hozzám a kötet, hiszen Tornaszentjakab édesapám szülőfaluja. Kisgyerekkoromban és sokat nyaraltam a településen, egy gyönyörű kis faluról van szó, ahol a madár sem jár egyébként, de olyannyira, hogy itt még TSZ sem volt. Édesapám magángazdálkodó volt, a földje a falu fölötti dombon volt. Innen láttam a légvonalban öt kilométerre fekvő tornai várat. Úgy nőttem fel, hogy mindig el akartam menni oda, csak hát ott volt az az államhatár, ami megakadályozott. Később, úgy harminc évvel később végül sikerült eljutnom oda – mondta el.

Tisztelgés az ősök előtt

A könyv tehát nem más, mint tisztelgés az ősök előtt – folytatta –, de a múlt mellett a jelent is bemutatja. „Az olvasó így az egyszerre kap egy helytörténeti kötetet és egy szociográfiát, amelyben az Árpád kortól eljutunk napjainkig. A történet és a témák élvezetesen kerültek feldolgozásra, amely nem csak a falusiak és az innen elszármazottak számára lehet érdekes, hanem a természetjáróknak is, hiszen még az is benne van, hogy milyen a környék vadvilága, hogyan alakult át a mezőgazdaság" – tette hozzá Csontos László.

Az író érdeklődésünkre elmondta, azt követően döntött úgy, hogy Tornaszentjakabról könyvet ír, hogy korábban felkérést kapott arra, hogy Mogyoróskáról készítsen egy kötetet. „Ez egy Európai Uniós projekt keretén belül készült el, amiben íróként vettem részt, az azonban nem az én könyvem volt, úgy, mint a másik korábbi öt. Miután kitaláltam, hogy írok apám falujáról a könyvet, megteremtettem a kiadás anyagi feltételeit, ezt követően pedig belefogtam” – emelte ki hozzátéve: mivel határmenti kis településről van szó, ráadásul személyesen is kötődik oda, az meg sem fordult a fejében, hogy tőlük kérjen támogatást a kötetre: a szponzori felajánlások csak a készítés költségét fedezték.

Csontos László elmondása szerint a könyv elsősorban Tornaszentjakab történetét vonultatja föl. A történet két szálon fut: a történelmi mag a kezdetektől napjainkig feldolgozza a település történetét. „Már amennyire ez lehetséges volt, hiszen, a falu Abaúj-Torna vármegyében fekszik, levéltári anyaga pedig Kassán van. A kassai levéltárban ugyan készségesek voltak, meghívtak oda, de ha el is mentem volna, sem biztos, hogy tudtam volna használni az adatokat, mert hiába van magyarul fogalmazva az összes leirat, szlovák rendszerben van feldolgozva. Valamelyest ugyan beszélem a nyelvet, de nem annyira, hogy ezt a feladatot megoldjam, segítséget pedig nem kaptam volna a munkához. Igy itthoni forrásokból és családoktörténetből dolgoztam” – mesélte.

A helyiek és a túrázók is szeretik

A könyv második fele – hangsúlyozta László – a jelenről szól, a falu polgármestere, mezőgazdasági vállalkozók és a sokat látott idősebb korosztály is mesélt a hagyományaikról: ételekről, ünnepekről, hétköznapokról és a vallásról, aminek a településen hatalmas szerep jut. „Említettem, hogy itt még TSZ sem volt, ami azt jelenti, hogy kommunisták sem nagyon voltak. Jakabon nem tudom így volt, de a szomszéd faluról, Viszlóról az a hír járja, hogy még párttitkár is járt titokban a templomba” – osztotta meg mosolyogva az anekdotát Csontos László, aki a vallásra visszatérve kiemelte: a településnek két temploma van, egy Árpád-kori római katolikus és egy református templom. Ezeknek a történetéről is részletesen lehet olvasni a könyvben.

A kis falu csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik, emiatt kedvelt túraútvonala a gyalog- és kerékpáros túrázóknak is. „Ez olyannyira így van, hogy amikor megjelent a kötet és elkezdtem hirdetni, jelentkezett nálam egy úriember, aki nagyon érdeklődött a kötetről. Ez volt egy pénteki napon, másnap, szombaton aztán újból jelentkezett, hogy Kassáról jött el Miskolcra megvásárolni a könyvemet, és ha már itt volt, az Én megyém című útikönyvet is megvette, mivel rengeteget kerékpározik Borsod-Abaúj-Zemplénben és a két kötetben a vármegye növény és állatvilágát is bemutatom a történelem mellett” – tette hozzá.

Csontos László a jövővel kapcsolatban azt is elárulta, több szövegkönyv is van a fejében, miről szóljon a következő, immár nyolcadik kötete, ám arról, hogy végül ezek közül melyik megvalósításába kezd bele, valószínűleg már csak az ünnepek után, január elején dönt.

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!