Ugrás a tartalomra

Gulyás: hárommillió oltottnál jöhet a nyitás következő lépése

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. április 08. csütörtök 11:50
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ezt a számot öt-hat napon belül elérhetjük.

Gulyás Gergely. Fotó: MTI

A szerdai kormányülésen értékelték az oltási program jelenlegi állását, ez alapján elmondható: 2 millió 608 ezer ember kapta meg eddig az első, és közel 1.1 millió pedig a második oltását is Magyarországon – kezdete a csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A politikus emlékeztetett, a kormány az Operatív Törzzsel egyeztetetve már hetekkel ezelőtt meghozta azt a döntést, hogy valamennyi újraindításhoz kapcsolatos intézkedés az oltások, oltottak számától függ, „minden zárás ugyanis csak korlátozni tudja a vírus terjedését, az egyetlen érdemi fegyver a vírussal szemben a vakcina”. 

- A szerdán életbelépett intézkedések érdemi enyhítést nem jelentettek, hiszen legalább annyi az enyhítés, mint a szigorítás, hiszen az üzletekben igyekeztünk az új szabályokkal az eddig tapasztalt tömeget mérsékelni, tíz négyzetméterenként tartózkodhat bent egy vásárló, ennek megfelelően kell a beengedést biztosítani – jelentette ki Gulyás. 

Kijárási korlátozás este 10-re módosult, ez részben a tavaszi időszak miatt volt indokolt, másrészt az üzletekben történt létszámkorlátozás miatt hosszabb nyitvatartásra van szükség, ennek megfelelően az üzletek akár fél tízig is nyitva lehetnek. 

Azt kérik, regisztráljanak oltásra

Gulyás elismételte, március 8-án, a szigorítás idején 1 millió volt a legalább első oltásukat megkapottak száma, tehát kevesebb mint egy hónap alatt hazánk két és félszeresére növelte ezt a számot. Reményét fejezte ki, hogy április végére négymilliónál is több ember kaphatja meg legalább az első vakcinát. A miniszter újból köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, és az államigazgatásban dolgozóknak, azoknak, akik Magyarország Európában a leggyorsabban oltó ország lehet. 
Továbbra is buzdítanak mindenkit arra, hogy regisztráljon az oltásra. A politikus azt mondta, csütörtökig körülbelül 3. millió 950 ezren regisztráltak oltásért. „Aki jelenleg regisztrál, vagy már regisztrált belátható időn belül oltáshoz fog jutni” – tette hozzá.

Fontos a jelenléti oktatás

- A pedagógusok oltása is halad. A korábban regisztrált 34 ezer tanár már korábbi időpontban megkapta az oltását. Az oltási kampány keretében a behívott pedagógusok 85 százaléka, több mint 66 ezer pedagógus jelent meg – jelentette ki Gulyás, aki hozzátette, az elmúlt hetekben ezzel kapcsolatban számtalan tudósítás jelent meg, viszont ezekkel ellentétben a szakemberek szerint az érdemi védettség nem a második, hanem már az első oltás után jelentkezik. A második oltás ezt növeli tovább.

Gulyás Gergely kérte a tanáratokat, hogy „legyenek tekintettel a szülőkkel, akiknek rendkívüli megterhelést jelent az iskola zárvartása, ezért fontos, hogy visszaálljon az oltatás normális rendje április 19-e után. – Érdemes tekintettel lenni a diákokra is, hiszen bár az online oktatás is működőképes, de azért az oktatási-nevelési feladatok hatékony ellátásában semmi nem tudja pótolni a személyes jelenlétet” – tette hozzá. 

Hárommillió után

A miniszter a következő időszak intézkedéseiről is beszélt. Mint mondta, 

az újraindítás következő lépéseiről a kormány akkor dönt, amikor elérjük a hárommillió beoltottat. Most úgy látjuk, hogy ez 5-6 napon belül lehetséges – jelentette ki Gulyás Gergely.


Az üzletek és a szolgáltatások érintett köre április 7-én ugyan újranyithatott, ettől függetlenül a bértámogatás egész áprilisra megilleti őket is, ahogyan ez a nyitásig továbbra is jár a vendéglátóhelyeknek, szállodáknak. „A bértámogatások pillanatnyi állása: 69 milliárd forintért igényeltek segítséget, ebből 66.5 milliárdot már megítéltek a kormányhivatalok, 66-ot pedig már ki is fizettek” – tette hozzá a politikus. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!