Ítéletet hoztak az áruházi rablóval szemben
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2024 júliusában egy miskolci áruházban a nála lévő bevásárló táskába rejtett 5 üveg különböző márkájú szeszesitalt, melyekről az áruvédelmi címkét korábban eltávolította. A férfi a pénztárnál kifizetett néhány üdítőt, majd elindult a bejárat felé. Az áruvédelmi kapu nem jelzett, amikor a vádlott áthaladt rajta, azonban a biztonsági őr az áruház épületének előterében megpróbálta feltartóztatni, majd felszólította, hogy kövesse őt a biztonsági helyiségbe - közölte a Miskolci Törvényszék.
Ahogy a közleményben kiemelik: a terhelt annak érdekében, hogy a szeszesitalokat meg tudja tartani, kést rántott, a dolgozókat megszúrással fenyegette, így ki tudott jutni az épületből. A biztonsági őr egy kollégájával és egy, a cselekményt észlelő vásárlóval együtt üldözni kezdte a férfit, aki a késsel tovább fenyegetőzött, majd az őt üldöző áruházi dolgozót meglökte, aki ennek következtében a földre esett.
Mindezek után a vádlott táskáját hátrahagyva szaladt tovább, azonban futás közben elesett, a kést elejtette, az áruházi dolgozók őt utolérték és a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták.
A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt 5 év 5 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartását és a kár megtérülését, ugyanakkor súlyosító körülményként esett latba a terhelt büntetett előélete és a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottsága.
Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, míg az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozattételre, így az nem jogerős - zárul a közlemény.