Ugrás a tartalomra

Lakatos Máté: a kormánynak 12 éve volt, hogy javítson a tanárok helyzetén

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. október 07. péntek 08:13
Elveszett Karikó Katalinokról és kizsigerelt tanárokról is beszélt Lakatos Máté, a legjobb hazai egyházi iskolaként számon tartott Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanára egy interjúban.
A címlapkép vágókép a műsorból

“Hány Karikó Katalint veszítünk el azzal, hogy elvesznek ezek a tehetségek” – idézi a hvg.hu Lakatos Mátét, az ország legjobb egyház gimnáziumaként számon tartott Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanárát, aki a HírTV szerda esti Napi Aktuális című műsorának volt a meghívott vendége.

A tanár az embereket dühössé tevő igazságtalanság érzéséről is beszélt, amikor a riporter megkérdezte tőle, mit szól ahhoz, hogy a szerda esti tanártüntetésen inzultus érte a televízió stábját. Lakatos Máté szerint a tett elítélendő, de ez csak egy tünet, és szerinte inkább az ezt kiváltó problémával kellene foglalkozni - írják.

A tanár arra is emlékeztetett, hogy igaz, hogy 2014-ben jelentős béremelést kaptak a pedagógusok, de hiába igazították akkor a mindenkori minimálbérhez,

egy év múlva ezt a kitételt kivette a kormány az erről szóló jogszabályból, és azóta is a 2014-es minimálbér alapján számolják a tanárok bérét

- idézi a portál.

Amikor a műsorvezető arról beszélt, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani az oktatás problémáit, a tanár jelezte, hogy a kormánynak 12 éve volt, hogy javítson a helyzeten. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!