Ugrás a tartalomra

Márki-Zay: Ungár Péter egy olyan áruló, aki teljesen a Fidesz hatása alatt van

24.hu / atv.hu
Utoljára módosítva
2023. november 16. csütörtök 09:09
Nincs információm róla, hogy külföldről támogatják-e Karácsony Gergely kampányát, de sok sikert kívánok neki és az ellenzéknek az önkormányzati választáson Budapesten – jelentette ki ez egyesült ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje az ATV Start Szigorlat című műsorában.
Mocsári László múlt szombati felvétele a Miskolcra látogató politikusról

Márki-Zay Péter közölte: „míg Orbán Viktort és a Fideszt Soros, illetve az Európai Néppárt támogatta annak idején, bennünket csak a külföldön élő magyarok támogattak, még a titkosszolgálat sem tudta bebizonyítani az ellenkezőjét”. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a ’22-ben együtt indult ellenzék a még be nem nyújtott szuverenitásvédelmi törvénynek is megfelelt volna, „hiszen a pártokhoz nem jutott külföldi pénz.”

Hozzátette: „Egy diktatúrában egyébként lényegtelen kérdés, hogy mennyi pénzből, hogyan kampányol az ellenzék, hiszen a választási rendszer automatikusan azt adja, hogy mindig a Fidesz fog nyerni. Ez mellékes kérdés ahhoz képest, hogy mikor lesz esély egyszer egy olyan választást rendezni Magyarországon, ami valóban szabad és nem automatikusan a Fidesz fogja megnyerni”.

Márki-Zay szerint az ellenzék egy jó részének Rogán Antal és csapata mondja meg, hogy miről beszélhet és miről nem, „vannak olyan árulók, akik teljesen a Fidesz hatása alatt vannak, például Ungár Péter”, ezekkel az ellenzéknek nincs dolga a jövőben. Úgy véli, az LMP társelnöke nem azon dolgozik, hogyan lehet rendszert váltani, hanem megmagyarázza az embereknek azt a hazugságot, hogy itt tulajdonképpen demokrácia van, és egy jobb jelölttel, jobb programmal 2026-ban le lehet váltani Orbán Viktort.

Márki-Zay szerint a DK-nak sohasem volt az ellenzéken belül többsége, a Fidesz 15 éve felépítette azt a narratívát, hogy Orbánnál is nagyobb rossz Gyurcsány, ez tartja őket hatalmon – mondta. Az ellenzéknek akkor volt a legtöbb esélye Orbánnal szemben, ha nem a DK elnöke vagy felesége indul a választáson, ebben értett egyet az ellenzéki szavazók kétharmada – jelentette ki Márki-Zay.

Az önkormányzati választások kapcsán a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke szerint helyben meg kellene állapodniuk az ellenzéki pártoknak, ha ez nem megy, akkor előválasztáson kellene kiválasztaniuk az esélyes jelöltet. Azok az ellenzékiek, akik például Miskolcon ezt kockáztatják és az egyik sikeres ellenzéki várost a Fidesz kezére játszanák, azok igenis árulók – jelentette ki. Márki-Zay Péter hozzátette: ha Hódmezővásárhelyen lesz előválasztás, természetesen elindul azon.

(24.hu)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!