Ugrás a tartalomra

Nyéstán megismétlik a választást

mti
Utoljára módosítva
2019. október 15. kedd 13:41
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán 30 napon belül megismétlik az önkormányzati választást: fiktív lakcímmel rendelkező szavazók miatt nem valós az eredmény – közölte Fürjesné Jadlóczki Dóra, a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a településen 27-en voltak a választói névjegyzékben, de ez a szám rövid időn belül 98-ra emelkedett. A betelepülőkről kiderült, hogy „nem valós lakcímmel rendelkeznek”, így valójában nem is voksolhattak volna – fűzte hozzá.

A jegyző elmondta azt is: nem időközi, hanem megismételt választást tartanak a faluban, az esetet pedig kivizsgálják.

Nyéstán négy független polgármesterjelölt indult a posztért.

Az MTI azért kereste meg a helyi választási iroda vezetőjét, mert ez volt az egyetlen település, amelynek választási eredményeiről a választási iroda a vasárnapi voksolás után nem közölt adatokat.

(A külső kép forrása: index.hu)

Programok

-
városszerte